Patrese, Alesi, Barrichello, Fisichella. Mi a közös a felsorolt versenyzőkben? Mondjuk finoman úgy, hogy egy híres vonósnégyesben is csak másodhegedűsök lennének. Nem tehetségtelenek, mert hiszen ott vannak a világszínpad leghíresebb csapatában, de mégsem ők a dominálók az együttesben. Ide lehetne sorolni Coulthardot, vagy Trullit is, de ők megtanultak váltani a saját érdekükben. Mind a skót, mind az olasz új csapatában egyértelműen bebizonyította, hogy köré lehet építeni egy csapatot. De szerencsétlenségükre ez a pályafutásuk vége felé valósul meg. Bár ha úgy vesszük, hogy Nigel Mansell és Damon Hill is idősebb korában érte el a legszebb eredményeit… Úgyhogy semmi sincs veszve. De valami demoralizáló van az éterben. És ennek a jelenségnek az a neve: Lewis Hamilton. Aki egy olyan kariberű pilótát szorít ebbe a másodhegedűsi székbe, aki nem mellékesen a világbajnoki címévő immár bő egy éve. Ez a McLaren féle belső harc kezd olyan magasságokba ütközni, mintha Michael Schumacher-t verné meg az aktuális csapattársa. Megjegyzem halkan ez Irvine-nak sem sikerült 1999-ben, pedig Schumi akkor még a lábát is eltörte abban az évben.
Hogy mondod, Felipe? Hullámvölgy? Az mi? Bocs, de nem értek portugálul!
→ olvasásának folytatása
Filed under: vélemény | Tagged: Alonso, Hamilton, McLaren | 1 Comment »