Lencsevégen #20

A ‘Lencsevégen’ rovat ezúttal egy 32 éves képet közöl, melyen Hunt fészkelődött bele Lauda Ferrari 312T2-esébe! Ti mit írnátok képalának?

ank20

Reklámok

Én OK, csapatom KO

Az idei bajnokság megítéléséhez az is nagyban hozzátartozik, hogy a McLaren Hamilton bajnoki címe mellé nem tudta begyűjteni a konstruktőrnek járó végső trófeát. A mai történeti áttekintésben azokat az éveket gyűjtöttem össze, mikor a világbajnok nem a “legjobb” kocsival lett végső befutó.

524278
Az egyéni világbaknoki cím értékesebb, mint a konstruktőri trófea?

olvasásának folytatása

Hamilton Hunt cipőjében

Lewis Hamilton drámai fordulattal szerezte meg élete első F1-es bajnoki címét. Az utolsó körökben reflex-szerűen egy másik brit, James Hunt 1976-os bajnoki címe tört felszínre bennem. James akkor teljesen ki volt szolgáltatva a komplett mezőnynek, mint ahogy most Lewis. Egy McLarenben lett bajnok a brit, mint ahogy most Lewis. A Ferrari pilótája maradt alul, mint ahogy most Felipe. A mostani dráma 76-ban is már jelen volt a formula-1-ben. Nem hiszitek?


James Hunt a verseny után a boxban tudta meg, hogy világbajnok

olvasásának folytatása

Nagy menetelések a bajnoki címhez

Szinte a sírból hozta vissza Kimi Mathias Raikkönen a világbajnokságot. Ami persze nem egyedülálló a Formula-1 történetében. Számos olyan eset volt, mikor egyes pilóták már-már az esélytelenek kategóriából küzdötték fel magukat, és hozták vissza a bajnoki reményeiket. Ha leszámítjuk a McLaren fellebezését (Mert valljuk be, nem tenne jót a Formula-1-nek, ha utólag elvennék Kimitől a bajnoki címet, csak azért, mert 2-3 fokkal eltért két olyan csapat a benzinhőmérséklettől, melyek nem voltak érdekeltek a bajnoki véghajrában.), akkor Kimit is ezen nagy nevek táborába sorolhatjuk. Ilyen cipőben még sosem járt, hogy ilyen tetemes hátrányt kellett volna ledolgoznia. És megoldotta. Okosan vezetett. Megtanult alkalmazkodni a Ferrarihoz, és a Ferrari F2007 ezt meghálálta.

1563_071022mcl_1_n2.jpg
Sportszerű gesztus: Lewis gratulál Kiminek a bajnoki címéhez.

olvasásának folytatása

Az FIA beleszól a bajnokságba?

Igaz, hogy Lewis Hamilton-t a japán marshallok nem találták szabálytalannak a Webber-Vettel balesetben, de egy amatőr videó most bekavarhat az eset újraértelmezésében. A videón abszolút kivehető, hogy Hamilton a safety car-t drasztikusan megközelíti, majd a pálya jobb oldalára húzódik lassítva. Ezalatt Webber és mögötte Vettel a belső ívre tereli a kocsiját mindenféle vészfékezés nélkül, és érthetetlen módon Vettel belehajt az ausztrál Red Bulljába. Hibás volt-e Hamilton? Kaphat-e büntetést? Ami tény: nem ez lenne az első eset, mikor az FIA beleüti az orrát (még ha jogosan is) a világbajnokáság küzdelmeinek végkimenetelébe, mintegy izgalmassá téve azt. Ezeket az eseteket foglalom össze a mostani cikkemben.

2007.jpg
A safety car mögött haladó versenyzőre hatalmas felelősség hárul.

olvasásának folytatása

A nagy esőmenők

Lewis Hamilton japán produkciója akaratlanul is a nagy esőmenőket juttatta eszembe. Senna, Boutsen, Michael Schumacher, Alonso… Ki ne emlékezne ezekre a nevekre, és ki ne emlékezne azokra a híres-hírhedt esőfutamokra. Mostani cikkemben az utóbbi évtizedek legizgalmasabb esőfutamait mutatom be – már megszokott módon – videókkal megspékelve. Izgalmas böngészést…és ne feledjük: Hamilton nem véletlenül emlegette Sennát és Prostot a Japán Nagydíjat követő sajtótájékoztatón!

1505_070930mcl_3_n2.jpg
Lewis Hamilton japán győzelmével feliratkozott a nagy esőmenők sorába.

olvasásának folytatása

A régi-új Fuji visszatér

Hányszor de hányszor keltünk fel hajnalok hajnalán, hogy megnézzük az évadzáró Japán Nagydíjat. Igaz, hogy Suzuka volt minden esetben a helyszín – mely idén már kikerült a versenynaptárból átadva a Fuji Speedwaynek a stafétabotot-, de mégis ott van a tudatunkban ez a szó: Fuji. Ez azért lehet, mert 1988 óta – mióta újra van Japán Nagydíj – egészen a tavalyi esztendőig minden esetben a hosonló elnevezésű Fuji TV volt a nagydíjszervezés főtámogatója, és a célegyenes feletti hídon ezen médiaorgánumnak a nagybetűs reklámtáblái szerepeltek. De idén egészen másképp lesz. Most már nem csupán a főtámogató, de a helyszín is egy és ugyanaz: Fuji. A régi-új pálya bemutatása következik… Valamint megdöbbentő képsorok Tetsuya Ota balesetéről. (Szigorúan csak erős idegzetűeknek!)

cel.jpg
Herman Tilke nem hazudtolta meg önmagát – látványos pályát alkotott Fujiban

olvasásának folytatása