A hazai siker hiánya

Lewis Hamiltonnal egyetemben eddig 30 világbajnokot avatott az F1-es társadalom. A bajnoki trófeák elhódítása mellett a legtöbb pilóta két futam győzelmét említi nagy büszkeséggel: a Monacóit és a hazai diadalt. Kik azok, akiknek földrajzi okok miatt nem adatott meg az utóbbi siker íze? És kik azok, akik előtt adva volt a lehetőség, de nem tudtak élni vele?

sennbra
Ha valamelyik világbajnok, akkor Ayrton nagyon megszenvedett a hazai sikerért

olvasásának folytatása

Az érem másik oldala

Bernie Ecclestone legújabb ötlete szerint az olimpiai éremtáblázathoz hasonlóan dőlne el a Formula–1-es világbajnokság egyéni pontversenye, vagyis akinek a legtöbb első helye lenne, az a világbajnok, és ha az elsőségek számában megegyezik két pilóta, akkor a több második, majd a több harmadik (és így tovább) helyezés döntene. Ezt a tabellarendező módszert már jövőre bevezetné az F1 mindenható ura, azaz az éremosztás valóban már a spájzban volna?

baber
Vajon az érem mellé újra visszatérhet a győztesnek járó babérkoszorú?

olvasásának folytatása

Amikor a bajnok nem a dobogón ünnepel

Miközben még mindig a 2008-as bajnokságot eldöntő Brazil Nagydíj hatása alatt vagyunk, érdemes a körülményeket mégegyszer alaposan körüljárni. Sokan sajnálták Felipét, hogy annak ellenére veszítette el a bajnokságot, hogy győzni tudott a VB-t eldöntő futamon. Mielőtt még abba a tévhitbe esnénk, hogy ilyen drámát eddig még soha senki nem élt át, nézzük meg az elmúlt csaknem 60 év hasonló eseteit.

schumi03
Da Matta mutatja Schuminak 2003-ban, hogy a német ezt meglehetősen kicentizte

olvasásának folytatása

A legnagyobb győzelmek

A Monacói Nagydíj előtt az időjósok azt jelezték előre, hogy esős futamra van kilátás, ami a kipörgésgátlók mellőzésével, és a hercegségi szalagkorlátokkal óriási izgalmat ígér. így az első rajthelyekért ádáz küzdelem lesz, ebben biztosak lehetünk. Az utóbbi években ugyanis felértékelődött az időmérő edzésen elért pole pozíció, hiszen az edzéselsőség már maga fél győzelem. Ha csak az utóbbi három évet nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy 59 futamból 33-szor az a pilóta nyert, aki az első helyről indult. Ennek ellenére láthattunk ezek közül is nagyszerű csatákat. De azért a legnagyobb produkciókat mégiscsak azok a pilóták vitték véghez, akik a hátsó fertájból rajtoltak. Ezeket az emlékezetes futamokat foglalom össze legújabb cikkemben. (Videokkal kiegészítve!)


Kimi Fisicót előzve tette fel a koronát élete futamán 2005-ben Suzukában

olvasásának folytatása

Többesélyes latolgatások…

A Ne add fel, Alonso! cikkemben éppen azt fejtegettem, hogy hogy és miként lehet többesélyes a bajnokság az utolsó futam előtt. Hát most megkaptuk a rendkívül izgalmasnak ígérkező végkifejletet. Hamilton úgy hagyott ki egy meccslabdát, hogy a csapata a második szerva előtt nem húzta meg rendesen a húrokat Lewis ütőjén. Ráadásul egy olyan stadionban kell élete meccsét lejátszani, ahol mindenki ellene üvöltözik. Raikkönen élt a lehetőséggel, és egy lecsapással visszahozta a végső reményt. Alonso pedig a maga kétszínűségével mégis érdeklődik a VB iránt, és egyszerre visszaszívta a McLaren felé szórt átkait. Ki lesz a végső győztes? A kemény újonc Lewis, vagy az örök második Raikkönen, netán a surranópályára szorult katalán Alonso? Ki nevet a végén? Három a magyar igazság! És csak most jön a ráadás! A mai cikkemben az eddigi  többesélyes bajnokságokat foglalom össze. Lássuk őket, és a végén vonjuk le a konzekvenciákat! Tartalmas böngészést hozzá!

1504_070929fer_5_n2.jpg
Hé, fiúk! Aki szeretne világbajnok lenni, az jelezze kézfeltartással!

olvasásának folytatása

Rajtbalesetek – avagy szaltózz, ha tudsz!

Ha Olasz Nagydíj, akkor Ferrari, minimális leszorítóerő, tifosiktól vöröslő tribűnök. No és persze nagy valószínűséggel rajtbaleset. Ebből az alkalomból az elmúlt három-négy évtized legnagyobb rajtbaleseteit gyűjtöttem össze. Ebből a cikkemből kiderül, hogy nem csak a pilóták lehetnek felelősek a rajt utáni tragédiákért. A 70-es 80-as évek pályabiztonsági hiányosságai, értelmetlen szabályai miatt elkerülhetetlenek voltak a tragédiák. Az 1994-es San Marinói Nagydíj, mint sorsfordító szerepel mai napig biztonságtechnikailag a Formula-1 történelmében. Sajnos azonban számos haláleseteknek kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a Formula-1 ott tartson, ahol ma tart. Tartalmas böngészést!

ralf02.jpg
Rubens Barrichello inkorrekt módon cikázott Ralf elött, aki el is szállt – no nem magától

olvasásának folytatása

Győzzön a hibátlan!

Nem újkeletű dolog a csapaton belüli szoros párharc. A Formula-1 számos esetben produkált már az Alonso-Hamilton és a Mass-Raikkönen párharchoz hasonló belharcot. A különbség csupán csak annyi, hogy egy éven belül nem igazán volt mindez jellemző. Ráadásul nem úgy, hogy mindkét párharc négy pilótája közül bárki világbajnok lehet öt futammal az évad vége elött. Ezeket a párharcokat mutatom be mostani (szünetből visszatérő) cikkemmel. Egy kis párhuzamot vonva az idei bajnoksággal. A tanulságokat levonva pedig majd meglátjuk, hogy a történelem idén ismételni fogja-e önmagát, vagy egyszerűen új szituációt fog produkálni.

1396_070826mcl_5_n2.jpg
Vajon Hamilton-t sújtja-e hasonló balszerencse a hátralévő futamokon?

olvasásának folytatása