A-ring, avagy a “Zöld Pokol”

Mai cikkemben a zárt, körpályás autóversenyzés egyik leghíresebb – stílszerűen: leghírhedtebb – versenypályát mutatom be: az A-Ringet, vagy a becenevén emlegetett “Zöld Poklot”. (Jackie Stewart nevezte el így, mely azóta is magán viseli ezt a gúnynevet.) Ez a pálya volt a Formula-1 történetének eddigi leghosszabb aszfaltcsíkja, mely a szó szoros értelmében kihívást jelentett az itt pályára rágördülő pilóták számára. A részletes és teljes pályabejárást Nick Heidfeld BMW-jének segítségével mi magunk is élvezhetjük. Ime!

A Nordschleife 300 méteres szintkülönbsége lenyűgözően izgalmas látvány

A pálya földrajzilag Németország nyugati felén, az Eiffel-hegyek között fekszik. A pálya eredeti nyomvonala a középkori Nürburg vára körül fut. A pálya két részre osztható: a 22,8 km hosszú, legendás Nordschleife-re, azaz az “északi körre” és a modern 4,1 km hosszú mai F1-es pályára, mely a Südschleife (déli kör) névre hallgat. Az északi rész 176 kanyarja és a velejáró 300 méteres szintkülönbség teljesen elvarázsolta a versenyzőket, akik valaha bármilyen géposztályban versenyezhettek ezen a versenypályán. A két pályaszakasz a boxoknál futott egybe, és együttesen 27 km-t tettek ki, mely a maga nemében egyedülálló, hiszen zárt versenypályát legfeljebb 7 km hosszúra terveznek a mérnökök már évtizedek óta.

Ezt a pályát azonban jóval a Formula-1 megjelenése előtt kezdték el építeni, 1925-ben. 1927 tavaszára értek véget a pályaépítési munkálatok. akkor 28,8 km volt a pálya tényleges hossza. Azonban az útvonal építésének nem az volt az elsődleges célja, hogy autóversenyeket rendezzenek rajta, hanem az idegenforgalmat szerették volna fellendíteni, valamint az itt dolgozó munkások tömkelegével a munkanélküliséget csökkenteni. Az építést a kölni polgármester, a későbbi NSZK kancellár Konrad Adenauer kezdeményezte. A pálya átadásának évétől egészen a második világháború kirobbanásáig itt rendezték a Német Nagydíjat. A Mercedes által megálmodott Ezüst Nyilak is ezen a versenypályán mutatkoztak be az autósport szerelmesei előtt 1934-ben, melyhez egy elég érdekes történet is fűződik: A fehér színű Mercedesek többet nyomtak a megengedett 750 kilónál, ezért Alfred Neubauer (akkoris csapatfőnök) a versenyt megelőző éjszaka folyamán levakartatta a festéket a kocsikról, így azok a másnapi rajnál ott lehettek. A festék nélküli, ezüst színű versenygéppel Manfred von Brauchitsch nyerte meg a futamot és ezzel kezdetét vette az Ezüstnyilak hosszú évekig tartó legendája.
A második világégést követően 1949-től adott helyszínt az egyes autóversenyeknek a Zöld Pokol. A Formula-1 1951-ben látogatott el ide először a Német Nagydíj keretén belül.

1951 és 1976 között számos tragédia helyszíne volt a Nordschleife. Ahogy a Monacói pályáról is el lehet mondani, hogy egy apró hiba a kieséssel egyenlő, az a nürburgi pályára hatványozottan volt igaz, hiszen aki itt hibázott és kicsúszott a pályáról, az könnyen a fák közé hajthatott. 1954-ben Onofre Marimon veszítette itt életét a nagydíjat megelőző nap. (Ez egyben a Formula-1 oly hosszú halállistájának első tragédiája). 1958-ban Peter Collins Ferrari D246-osával a Pflanzgartennél kiperdült, majd többször átfordulva a tengelye körül csapódott a fák közzé, és életét vesztette. A következő tragédia 1966-ban következett be, amikor John Taylor Brabhamjével nekiütközött Jacky Ickx Formula-2-es gépének. Taylor autója kigyulladt. Az angol pikóta azonban életben maradt, de alig egy hónap elteltével a baleset következményeként belehalt sérüléseibe.

Az 1970-es évek elejére a Formula-1-es autók túl gyorsak lettek az egyre jobban elavultnak és életveszélyesnek minősített versenypályán. A versenyautók a pálya több pontján is elérték a 300 km/h-ás sebességet, sőt a Pflanzgartennél (http://www.youtube.com/watch?v=i-_CjobJFfM) a nagy sebesség következményeként rövid időre a levegőbe is emelkedtek. 1970-ben a pilóták bojkottálták az itt való részvételt, így került át a Német Nagydíj a Hockenheimi versenypályára. 1974-ben visszetért ide a királykategória, de nem sokáig időzhetett itt, mert a hírhedt Lauda-égés végleg nyugdíba vonultatta a 22 km-es pályaszakaszt. Lauda 1976-os balesete a Bergwerknél történt, ahol is saját hibájából elrontotta a kanyart, megcsúszott, nekiütközött a szalagkorlátnak és onnan visszacsapódva keresztbe fordult az út közepén. szerencséje volt, hogy nem fordult át a saját tengelye körül a Ferrari. Azonban Brett Lunger Surtees-Fordjával telibe kapta az autót, amely azonnal lángokba borult. Lunger, és az odaérkező másik három versenyző, Guy Edwards, Arturo Merzario, Harald Ert azonnal a segítségére siettek, hogy a lángok között vergődő Laudát kimenekítsék. A fiatal osztrák 37 másodpercig volt a tűzben, ráadásul hosszú-hosszú időbe telt, mire az osztrák mentőautóba, majd a mannheimi egyetemi klinikájára került. A súlyos égési sérülésektől és a belélegzett füsttől élet halál között lebegett. Kómába esett és már az utolsó kenetet is feladták rá. Végül túlélte a szerencsétlenséget, de a baleset nyomait máig is hordozza. A balesetet egy 14 éves kisfiú örökítette meg egy 8 milliméteres kamerával, amely azóta bejárata a világot. (http://www.youtube.com/watch?v=t3caKDTK9Iw) Egy másik felvételen látszik, hogy Lauda eszméleténél volt. (http://www.youtube.com/watch?v=km45gj4PzKQ) A szövetség sportbizottsága, a CSI a versenyt követően visszavonta a pálya licenszét.

1982 után aki a pálya környékén járt, hatalmas munkálatoknak lehetett szemtanúja. 84 millió márkás beruházás munkálatai zajlottak itt éppen, aminek eredményeként 1984-ben egy vadonatúj versenypályát adtak át az autósport-társadalomnak. Az első versenyt Mercedes 190-esekkel futották. A mezőnyben helyet kapott Lauda, Prost, Rosberg és Alan Jones is, azonban a futamot egy fiatal brazil suhanc, egy bizonyos Ayrton Senna nyerte meg. Ez a pálya 1985-ben szerepelt még  a versenynaptárban. 1994-ben további átalakításokat hajtottak végre, és 1995-től újra vendégül fogadhatja a királykategóriát Európai, Luxemburgi, vagy éppen a Német Nagydíj otthonaként.

A Nordschleifén a Porsche-n és a BMW-n kívül a Mercedes is itt teszteli a legújabb típusait. Manapság bárki kipróbálhatja, azonban a felhajtásért fizetni kell. Ezen kívül a Ringen Taxi szolgáltatás is működik, ahol gyakorlott sofőrök viszik körbe az érdeklődő turistákat.

A Nordschleife pályabejárása

1. szakasz: Hatzenbach,Hocheichen

Ez a másfél kilóméteres szakasz a karakterisztikájából adódóan inkább hasonlít egy gokart pályához, vagy a Hungaroring felső részéhez, hiszen mielőtt kigyorsítanánk, már be kell dobnunk az autónkkat a következő – többnyire ellenkező irányú – kanyarba. Egy hirtelen bal kanyarral kezdődik majd folyamatos bal-jobb-bal-jobb kis ívű kanyarok követik.

2. szakasz: Quiddelbacher-Höhne, Flugplatz, Schwedenkreutz

 

Ez a Nordschleife első igazán gáztaposós része, ahol egy F1-es versenygép először közelíti meg a 280 km/h-ás tempót. A szintkülönbség erősen érzékelhető a Flugplatz íve előtt.

3. szakasz: Aremberg, Fuchsröhre, Adenauer-Forst, Metzgesfeld

Apró törések szakítják félbe az egyeneseket, melynek következtében folyamatos koncentrációt igényel ez a pályarész. Apró kormánymozdulatokkal gyorsan be lehet venni ezeket az íveket. Lassú jobb kanyarral kezdődik (ez után haladunk át a pálya egyetlen hídja alatt) és egy lassú bal kanyarral végződik ez a szakasz, közben egy jobb-bal-jobb sikánont is kell abszolválniuk a pilótáknak.

4. szakasz: Kallenhard, Wehrselfen, Exmühle, Bergwerk

A 3. szakasszal ellenben itt határozott és markáns kanyarokkal találkozunk. Talán a teljes kör leglassabb szakaszához érkeztünk, ugyanis itt leginkább a fékek vannak kitéve a megpróbáltatásoknak , nem pedig a szelepek. Alig lehet kigyorsítani, hiszen már jön is a következő lassú kanyar. Technikás rész. Csak a géniuszok tudják tökéletesen teljesíteni. Ezen szakasz végén bukott nagyot Niki Lauda 1976-ban.

5. szakasz: Kesseichen, Klostertol, Karussell

K-betűs kanyarkok kompozíciója. A Bergwerk utáni pályaszakasz erősen hasonlít a Spai pálya Buszmegálló előtti részére. Gyors nagy ívű kanyarok: végre lehet újra nyomni neki.
Ez a szakasz a hajtű, döntött ívű Karussell-lel végződik. Itt vannak legkevésbbé nyitva a szelepek, hiszen ezt a kanyart a Monacói hajtűhöz hasonlóan 50-60 km/h-s sebességgel lehet tökéletesen bevenni.

6. szakasz: Hohe Acht, Wippermann, Eschbach, Brünnchen

Közepese gyors, derékszögben törő kanyarokkal ellátott nyomvonal, ahol megint csak a Spai pályát lehet felhozni párhozamként, annak is a Blanchimont és a Stavelot kanyarjait.

7. szakasz: Pflanzgarten, Schwalbenschwanz, Galgenkopf

Drasztikus, hirtelen változó szintkülönbségek pályarésze ez. Nem csoda, hogy gyakran elemelkedtek itt a versenyautók, mint ahogy Manfred Winkelhock is így járt 1980-ban. (http://www.youtube.com/watch?v=kHvpg5leH5Q)

8. szakasz: Döttinger-Höhe, Antoniusbuche, Tiergarten, Hohenrain

A Nordschleife befelyező szakasza egy hosszú nyújtott egyenessel kezdődik, majd egy apró siknánt követően egy jobb kanyarral zárul.

Videók:
A teljes kör itt megtekinthető Patrick Simon 2005 augusztusában felvett belső kamerás felvételén: http://www.youtube.com/watch?v=yAxmOvwRZlI

Nick Heidfled 2007-ben a BMW jóvoltából F1-es géppel is kipróbálhatta az Északi kört, melyről (a teljes 22 km-ről) fedélzeti kamerás felvétel is készült: http://www.youtube.com/watch?v=0ceX5Wk-zSY

Ugyanennek az eseménynek a külső kamerás felvételei: http://www.youtube.com/watch?v=c-JQQZV3N8Q

Ezen a kiváló 1967-es fedélzeti kamerás felvételen jól látszik, hogy akkoriban csupán sövények, hegyoldalak és fák övezték a pályát: http://www.youtube.com/watch?v=Q6eygHi26jQ

1973-as fedélzeti felvétel Howden Gunley kocsiján. Jackie Stewart kommentálásával: http://www.youtube.com/watch?v=otqXk2r_m7s