A csúcsratörők

A Formula-1 eddig több, mint 800 pilótát “kipróbált” már az eddigi 59 évadja során, de csak keveseknek adatott meg a futamgyőzelem élménye. Náluk mégkevesebben vannak azok, akik sorozatban több évadon keresztül fel tudtak állni a dobogó legfelső fokára. Kik azok, akik hozni tudták a győzelmi szériájukat legalább öt évadon keresztül? És kik azok, akik éppen lecsúsztak erről a toplistáról? Lássuk!

schumacher-senna-720838
Két versenyző, 22 év folyamatos győzelmi szériával – ez Schumi és Senna együtt

olvasásának folytatása

Reklámok

A hazai siker hiánya

Lewis Hamiltonnal egyetemben eddig 30 világbajnokot avatott az F1-es társadalom. A bajnoki trófeák elhódítása mellett a legtöbb pilóta két futam győzelmét említi nagy büszkeséggel: a Monacóit és a hazai diadalt. Kik azok, akiknek földrajzi okok miatt nem adatott meg az utóbbi siker íze? És kik azok, akik előtt adva volt a lehetőség, de nem tudtak élni vele?

sennbra
Ha valamelyik világbajnok, akkor Ayrton nagyon megszenvedett a hazai sikerért

olvasásának folytatása

A tragédia közbeszólt #1

Voltak olyan pilóták a Formula-1 történelmében, akik istenadta tehetséggel rendelkeztek, és sokak véleménye szerint bajnoknak születtek. De a sors nem így akarta. A most felsorolt hat pilóta között van nevesebb, és alig ismert versenyző is; azonban mindannyiuk életében van egy közös: pályafutásukat keresztbetörte egy-egy baleset.

cev1

olvasásának folytatása

Én OK, csapatom KO

Az idei bajnokság megítéléséhez az is nagyban hozzátartozik, hogy a McLaren Hamilton bajnoki címe mellé nem tudta begyűjteni a konstruktőrnek járó végső trófeát. A mai történeti áttekintésben azokat az éveket gyűjtöttem össze, mikor a világbajnok nem a “legjobb” kocsival lett végső befutó.

524278
Az egyéni világbaknoki cím értékesebb, mint a konstruktőri trófea?

olvasásának folytatása

Amikor a bajnok nem a dobogón ünnepel

Miközben még mindig a 2008-as bajnokságot eldöntő Brazil Nagydíj hatása alatt vagyunk, érdemes a körülményeket mégegyszer alaposan körüljárni. Sokan sajnálták Felipét, hogy annak ellenére veszítette el a bajnokságot, hogy győzni tudott a VB-t eldöntő futamon. Mielőtt még abba a tévhitbe esnénk, hogy ilyen drámát eddig még soha senki nem élt át, nézzük meg az elmúlt csaknem 60 év hasonló eseteit.

schumi03
Da Matta mutatja Schuminak 2003-ban, hogy a német ezt meglehetősen kicentizte

olvasásának folytatása

A legnagyobb győzelmek

A Monacói Nagydíj előtt az időjósok azt jelezték előre, hogy esős futamra van kilátás, ami a kipörgésgátlók mellőzésével, és a hercegségi szalagkorlátokkal óriási izgalmat ígér. így az első rajthelyekért ádáz küzdelem lesz, ebben biztosak lehetünk. Az utóbbi években ugyanis felértékelődött az időmérő edzésen elért pole pozíció, hiszen az edzéselsőség már maga fél győzelem. Ha csak az utóbbi három évet nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy 59 futamból 33-szor az a pilóta nyert, aki az első helyről indult. Ennek ellenére láthattunk ezek közül is nagyszerű csatákat. De azért a legnagyobb produkciókat mégiscsak azok a pilóták vitték véghez, akik a hátsó fertájból rajtoltak. Ezeket az emlékezetes futamokat foglalom össze legújabb cikkemben. (Videokkal kiegészítve!)


Kimi Fisicót előzve tette fel a koronát élete futamán 2005-ben Suzukában

olvasásának folytatása

Bajnokok új környezetben

Alonso McLarenes átigazolásával együtt 10 alkalommal fordult elő az F1 történetében az, hogy az aktuális világbajnok egy másik csapatnál próbált szerencsét a következő évben. Késztethette a bajnokokat kényszerűség, logika, vagy egyszerűen csak az új kihívás utáni vágy; de most majd kiderül, hogy ki hogyan is állt helyt az új közegben. Előzetesen az mindenképpen kiemelendő, hogy Fernando sem számíthatott sétagaloppra. A Lewis-effektussal azonban még a saját csapata sem számolt előzetesen. Mostani cikkemben az új csapatos címvédési próbálkozásokat foglaltam össze.

1990.jpg
Átvitt 1-esek más csapathoz. Fangion kívül senkinek sem sikerült a címvédés

olvasásának folytatása