Új motorcsere szabály 2009-ben

Módosították a Forma-1 2009-es Sportszabályzatát, legalábbis ez derül ki az FIA honlapján hétfőn megjelentetett kiadásából. 2008-ban a motoroknak két egymást követő versenyt kellett teljesíteniük csere nélkül, és az eredeti tervek szerint ezt a ciklust az idei szezontól kezdve három futamosra bővítették volna. Azonban a FOTA által decemberben benyújtott, a költségek csökkentését szolgáló indítványai között szerepelt egy olyan, amely szerint a versenyzők 2009-ben összesen nyolc motort használhatnak majd az idény folyamán. Ezt most lefektették a szabálykönyvben. No de hogy mit is jelent mindez?

fia-flag-2

olvasásának folytatása

FIA Gala 2009

Ahogy azt minden évben megszokhattuk, az FIA gáláján a bajnoki trófea átadására elkészítenek egy 7-8 perces évadösszefoglaló videot a szerkesztők. Nem történt ez idén sem másként. Ime pár highlights a 2009-es évről!

olvasásának folytatása

Költségcsökkentés futószallagon

Mint ahogy az várható volt, a FOTA és az FIA elnöke, Max Mosley szerdai tárgyalásának eredményei ma jóváhagyásra kerültek az WMSC (Motorsport Világtanácsa) mai ülésén. A költségcsökkentést erősen megcélzó intézkedések már a 2009-es évadot is drasztikusan érintik.


A pénzügyi válság hatására a Formula-1 házatáján is új szelek járnak

olvasásának folytatása

Az F1 technikai forradalma folytatódik

Emlékeztek még 2006. december 8-ára? Nem? Pedig akkor alapozták meg a ma is folyamatban lévő technikai újítások tömkelegét a csapatok, melyet akkor az FIA Motorsport Világtanácsa is elfogadott. Mi valósult meg eddig? Hol is tartunk most az akkor megfogalmazott 5 éves tervben? Milyen újításokra lehet az elkövetkező években számítani? Ezt taglalom legújabb cikkemben (és ezzel a csütörtökre beigért anyagot egy nappal előbbre hoztam).


Mi szél fúj az FIA és a Formula-1 háza táján?

olvasásának folytatása

A kémbotrány ítéletének margójára

Megvolt, itt volt, egész nap vártuk az ítéletet, megszületett. Sokunkban leginkább úgy szerepelt heteken át ez a kémügy, hogy legyen már vége, bármi is lesz az ítélet. Legyen újra a pályán zajló eseményeké a főszerep. Ez is megvan, ez is itt van, erre is egész nap várunk lekuporodva a TV-k elé. De valahogy mégsem múlik el az a fránya gondolot, hogy mit, miért és hogyan? Rengeteg kérdés felmerül ezzel a szapanoperához hasonlatos botrányosdival kapcsolatban. Úgy van vele az ember, hogy ennek nincs vége, nem igazán került pont az ügy végére. Sőt, inkább rengeteg kérdőjel merült fel! Ezeket felsórakoztatva próbálok namíbiai jósnők képességéhez hasonlatosan megjósolni, hogy hogyan is folytatódhat a McLaren sztori… Egy biztos, itt nincs minden rendben. A részletes fejtegetés itt olvashatjátok!

dennis1-lg.jpg
Ron Dennis-t Martin Witmarsh követheti a csapatvezetői poszton.

olvasásának folytatása