Rajtbalesetek – avagy szaltózz, ha tudsz!

Ha Olasz Nagydíj, akkor Ferrari, minimális leszorítóerő, tifosiktól vöröslő tribűnök. No és persze nagy valószínűséggel rajtbaleset. Ebből az alkalomból az elmúlt három-négy évtized legnagyobb rajtbaleseteit gyűjtöttem össze. Ebből a cikkemből kiderül, hogy nem csak a pilóták lehetnek felelősek a rajt utáni tragédiákért. A 70-es 80-as évek pályabiztonsági hiányosságai, értelmetlen szabályai miatt elkerülhetetlenek voltak a tragédiák. Az 1994-es San Marinói Nagydíj, mint sorsfordító szerepel mai napig biztonságtechnikailag a Formula-1 történelmében. Sajnos azonban számos haláleseteknek kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a Formula-1 ott tartson, ahol ma tart. Tartalmas böngészést!

ralf02.jpg
Rubens Barrichello inkorrekt módon cikázott Ralf elött, aki el is szállt – no nem magától

1973 Brit Nagydíj
Jody Scheckter tömegkarambolt okozott, amibe kilenc autó keveredett bele, és esett ki a versenyből. Az újonc Scheckter csapattársa előtt a harmadik helyen volt, és a pálya leggyorsabb kanyarjában a Woodcote-kanyarban megelőzte Hulme-t, majd megpördült. Ezután visszaevickélt a pályára, ahol alighogy megúszta a Revsonnal való ütközést, a korlátnak hajtott, aminek következtében a középmezőnyben tömegkarambol alakult ki.
http://www.youtube.com/watch?v=6QRjq1Vs3qA

1978 Olasz Nagydíj
A versenyt útjára indító Gianni Restelli egy hatalmas hibát követett el, amikor szabad jelzést adott a versenyzőknek, holott még néhány pilóta úton volt a rajtkockák felé. James Hunt McLarenje összeütközött Ronnie Peterson autójával, aki a tizennegyedik helyen autózott. Peterson autója a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött. A becsapódáskor a benzintartály meghibásodott és egyből szivárogni kezdett, majd lángra lobbant. Összesen tizenhárom autó rohant a tűzbe. Petersont lábtöréssel és égési sérülésekkel szállították kórházba, ahol több órás műtéten esett át. Az éjszaka folyamán embóliát kapott, és már nem tudták megmenteni az életét.
http://www.youtube.com/watch?v=9v7qGDsa2Wc
http://www.youtube.com/watch?v=wGq-fLNz7YA

1978.jpg
Formula-1 történetének egyik legborzalmasabb tömegbalesete volt 1978-ban Monzában

1981 Belga Nagydíj
Zolderben Reutemann a boxutcában elütötte az Osella szerelőjét, Giovanni Amadeot, aki életét vesztette. Kollégái a futamot megelőzően tiltakozni kezdtek a boxutcák nem megfelelő biztonsága miatt. Néhány pilóta szolidaritásból a felvezető kört követően kiszállt versenyautójából, így egy újabb felvezető kört rendeltek el a rendezők. Az első rajtkockát megszerző Reutemann helyett Piquet vezette a mezőnyt, míg mögötte szintén nem a megfelelő sorrendben sorakoztak fel a versenyzők. A célegyeneshez visszatérve a Brazil pilóta eltévesztette a pozícióját, így még egy kört kellett teljesítenie, hogy beállhasson a másik rajtkockába. Amikor Piquet visszatért az újabb felevezető köréből, néhány pilóta motorja már felmelegedett, így Ricardo Patrese autója lefulladt. Bár a szabályok nem engedélyezik, Dave Luckett mégis odaszaladt a pilótához, hogy újra életet leheljen a lefulladt motorba. Amikor Luckett az Arrows mögé ért, a lámpák zöldre váltottak, és Patrese csapattársa, Sigfried Stohr nekiment a szerelőnek. Csodával határos módon Luckett súlyos sérülésekkel úszta meg a balesetet, azonban újabb botrányhoz vezetett, hogy nem állították meg a versenyt.
http://www.youtube.com/watch?v=lBZytDVF-_A

1982 Kanadai Nagydíj
Pironi számára balszerencsésen kezdődött a futam, mivel autója a rajtnál lefulladt, aki felemelte kezét, hogy figyelmeztesse mögötte álló társait. Az utolsó sorból rajtoló Ricardo Paletti azonban ennek ellenére belerohant az akadályba százötven kilométeres óránkénti sebességgel. A második versenyén rajtoló pilóta elvesztette eszméletét, így nem tudta magát kiszabadítani az égő autóból. A mentés követően még két óráig küzdöttek az életéért, amelyet azonban már nem lehetett megmenteni.
http://www.youtube.com/watch?v=L6TLRKsAyd4

1986 Brit Nagydíj
Johnasson (Ferrari) és Laffite (Ligier) összeütköztek, aminek következtében a francia versenyző a korlátnak csapódott, és mindkét lábát eltörte. Laffite pályafutásának ezennel vége is lett.
http://www.youtube.com/watch?v=LL5hCx-xLUI

1986 Német Nagydíj
Stefan Johansson (Ferrari) és Fabi (Benetton) koccanása után Jones (Lola) kényszerül a fűre.
http://www.youtube.com/watch?v=nAP7AUcMJ-I

1987 Osztrák Nagydíj
Az első rajt után Martin Brundle (Zakspeed), majd Mansell (Willims) okoz riadalmat. Mindkét esetben tömegbaleset a vége. De szerencsére személyi sérülés nélkül.
http://www.youtube.com/watch?v=Zc6YKKHbFK0

1990 Japán Nagydíj
Ayrton Senna (McLaren) és Alain Prost (Ferrari) ominózus, világbajnokságot eldöntő ütközése. Senna egy évvel később beismerte, hogy szándékosan lökte ki ellenfelét.
http://www.youtube.com/watch?v=vnb_8ciWliY

1994 San Marino Nagydíj
Ez a hétvége nem csak Senna és Ratzenberger haláláról és Barrichello balesetéről marad emlékezetes. A rajtnál Pedro Lamy (Lotus) nem vette észre, hogy JJ Letho (Benetton)autója lefulladt, és nekiütközött. A szétrepülő roncsok kilenc nézőt sebesítettek meg.
http://www.youtube.com/watch?v=HQS8M2hCtw0

1995 Monacói Nagydíj
A rajtnál Jean Alesi (Ferrari) a szalagkorlát mellett szűkösen próbált előzni, meglökte Coulthard Williamsét, mely Berger (Ferrari) kocsijának ütközött.
http://www.youtube.com/watch?v=XL4hwuo_kZ4

1998 Kanadai Nagydíj
Emlékezetes rajt utáni átpördülős baleset Wurz részéről. Az osztrák lehetetlen helyen akart előrébb kerülni, minek következtében Alesivel, majd Trullival ütközik. Érdekesség, hogy Wurz a tartalékautóba pattanva a harmadik helyen zárta a futamot.
http://www.youtube.com/watch?v=nlY2FT5lO_E

wurz.jpg
Hihetetlen, de Alexander Wurz ezen a hétvégén a harmadik helyen végzett.

1998 Belgia Nagydíj
A rajtot követően Mika Häkkinen állt a mezőny élén, amikor David Coulthard autója keresztbe állt a pályán, amely egy tömegkarambolt okozott. Összesen tizenkét autó roncsát kellett a pályaőröknek eltakarítaniuk. Totál káosz!
http://www.youtube.com/watch?v=ayhiqdA_mf0

1999 Kanadai Nagydíj
Jarno Trulli (Prost) löki Alesit (Sauber) és Barrichellot (Stewart).
http://www.youtube.com/watch?v=4nbXFbPGh60

1999 Európa Nagydíj
A 98-as kanadai rajthoz hasonlóan szintén Wurz (Benetton) okozza galibát. Hill Jordanjének ütközve félrerántotta kormányt, és a szó szoros értelmében felöklelte Pedro Diniz Sauberjét, mely fej tetőn landolt. Diniznek haja szála sem görbült.
http://www.youtube.com/watch?v=S3mJacecaBw

diniz.jpg
Pedro Diniz szorult helyzetben az 1999-es Európa Nagydíjon

2000 Olasz Nagydíj
Monzaban egy tragikus baleset árnyékolta be az eseményeket; a két Jordan versenyző összeütközött, valamint de la Rosa (Arrows) autója is felborult, ami többször átpördült, végül teljesen összetörve a pálya szélén állt meg. A pilóta sérülés nélkül úszta meg a balesetet, azonban az autójáról lerepülő tartozékok egy pályaőr életét követelték. A baleset miatt hat autó kényszerült idő előtt feladni a küzdelmet.
http://www.youtube.com/watch?v=GzfCn1Nt-p4

2000 Német Nagydíj
Michael Schumacher (Ferrari) erőszakosan próbál elmenni Fisichella (Benetton) mellett, akit nem csupán leszorít a pálya szélére, hanem össze is ütközik vele. Mindketten feladni kényszerültek a futamot.
http://www.youtube.com/watch?v=JySu_tiL_kQ

2001 Német Nagydíj
Szintén Schumi okozza a galibát. Most azonban a lelassuló Ferrarija a hibás. Luciano Burti (Prost) röppályát vesz a Ferrairi hátsó kerekén. Waow!
http://www.youtube.com/watch?v=lvkIw–1pzw

burti.jpg
Luciano Burti Schumacher Ferrariját használta felszálló pályának

2002 Ausztrál Nagydíj
Barrichello (Ferrari) rendkívül szabálytalanul cikázik Ralf Williasme elött, minek következtében a kis Schumi irányt vesz az ég felé. Rubens nem kapott büntetést az esetet követően. Tömegbaleset a következménye az incidensnek.
http://www.youtube.com/watch?v=ZiRq6RwHuOI

ralf02.jpg

2003 Német Nagydíj
Kimi Raikkönen (McLaren) és Rubens Barrichello (Ferrari) ütközése a rajtot követően.
http://www.youtube.com/watch?v=seoSLZFZmuk

2005 Magyar Nagydíj
Alonso nyomul, de ütközik. Barrichello okoz balesetet, minek következtében Villeneuve Klient löki meg, aki szaltózni kényszerül. Coulthard a kör felénél pedig Alonso balesetének issza meg a levét.
http://www.youtube.com/watch?v=EMwexuIkvVg

klien05.gif
Ezúttal Christian Klien szenvedi el Barrichello hülyeségét.

2006 Amerikai Nagydíj
Montoya Button-t, ő pedig Heidfeld-et löki meg, aki amolyan kabnadaiwurzosra veszi a perdülését.
http://www.youtube.com/watch?v=oJTHTDy5prU

usa06.jpg
Heidfeld látványosat szaltózott a tavalyi Amerikai Nagydíj rajtja után

Egy hozzászólás

  1. 2006 San Marino, Ide+Albers-t nem írtad?

Hozzászólás a(z) Burdé bejegyzéshez Kilépés a válaszból