Nagy a susmus a McLaren háza táján

Vajon Fernando Alonso és Ron Dennis nyilatkozata miért különbözött homolkegyenest? Vajon Lewis Hamilton miért nyilatkozott érthetetlenül a Monacói futam után? És vajon Fernando Alonso azóta miért nem nyilatkozott egyáltalán? Ki is van itt kelepcében? A jófiúnak mutatkozó Alonso? A feltörekvő titán Hamilton? Vagy mindkettő?

1181_070526mcl_4_n2.jpg
Alonso-Alonso! Te is félre vagy vezetve, nem csak Hamilton! Ebből hogy mászol ki?

Már maga az a tény furcsa, hogy Alonso előjött ezzel a benzintakarékoskodásival. Ez a tipikus “gyorsan kitalálok valamit, hogy mentsem, ami menthető” magyarázkodás részéről. Csupán az volt a pechje, hogy mindezt Ron részletes egyeztetése nélkül kellett előadnia. Vajon miért pont Ron Dennis vette át a konstruktőért járó díjat? Hát nem azért, mert a sajtószoba és a pódium között csak így tudott valamit odasúgni Alonsónak, hogy “kertelj már egy kicsit öregfiú!”. Tehát azért valami kis susmus volt kettejük között, a nyilatkozatok elött. Ami szarvashibának tűnik, az az, hogy ezt nem futam elött tették meg, mint azt tette oly sokszor a Ferrari. Azóta a bizonyos Osztrák nagydíj óta nem volt annyira nyilvánvaló a csapatutasítás, holott mindenki tudta, hogy MS az első számú pilóta. És ha kell, a boxban elintézik az előzést. Miért nem volt szó itt ilyesmiről? Mondhatnánk: miért burult ki a bili?

A válasz egyszerű. A pilóták nem voltak felkészítve semmiféle csapatutasítgatásdiról. Alonso sem tudta futam elött, hogy meg akarják vele nyeretni a futamot. Hamilton sem tudta, hogy előre le van fixálva a sorrend. Alonso természetesen nem fakadt ki mindezen, hiszen ő volt a kezdeményezett, de Lewis… Ő nyerni jött a Formula-1-be, és maga sem érti, hogy miért hívták ki korábban a boxba, holott 2-3 gyors kört még le tudott volna nyomni, mint ahogy azt tette 2 körön keresztül, és ráadásul forgalom sem volt elötte. Alonso meg alig tudott szlalomozni, mikor visszatért a boxból. Tiszta sor. Ron látta, hogy Lewis lényegesen gyorsabb, és behívta korábban az angolt, nehogy helyet cseréljen az első két pilótája. De miért?

És itt jön a sunyi dolog! Alonso légbőlkapott nyilatkozata arra utal, hogy ő sem volt beavatva a szabotázsba, de akkor azóta vajon miért nem nyilatkozott? Azért mert nem akart mégegyszer megszégyenülni egy újabb hazugsággal. Az már terhelő lenne számára, ráadásul most, hogy az FIA vizsgálja az esetet.

Végül egy kérdés: miért nem nyerhet egyáltalán Lewis, ha ő a jobb a futamon?
Mert a szponzorok, és a főtámogatók egy háromszoros világbajnokkal jobban el tudják adni a mobiljaikat, a parfűmjeiket, a motorolajukat és miegymást. Egy fiatal újonc nem éppen jó reklámarc. Lehet, mert nem rontotta meg a Formula-1 üzleti világa. És reméljük nem is fogja. Legyen ő a Formula-1 új Sennája! Aki nem önelégült, és számító, mint volt korábban Michael Schumacher, vagy éppen most Fernando Alonso!

Bár Alonso helyében sem lennék, hiszen azzal a tudattal megy ő most Kanadába, hogy lehet, hogy nem is jobb ő Hamiltonnnál, hiszen már a futam elött fix volt az első helye a csapattársával szemben. És ezen a szemüvegen nézve nem nagyon dicsekedhet ő sem a Monacói futamgyőzelmével. Ő is áldozat, nem csak Lewis! Ron Dennisnek vinnie kell a balhét, nem szabad, hogy a pilótákat érje szankció!

7 hozzászólás

  1. “Alonso meg alig tudott szlalomozni, mikor visszatért a boxból”
    Alonso akkor mente a leggyorsabb körét!!

    És amit iwiw-re írtam: “5ből 3at tett meg,és 3mp-cel alonso mögé jött vissza! Ha valóban plusz 5kör kör volt benne,akkor 2kör alatt kellett volna 3mp-et ledolgoznia úgy,h alonso friss gumival akkor mente a legjobb körét elmaradva 2tizeddel hamiltontól. MIndezeket figyelembe véve szerinted a 2körben sikerült volna megelőznie?”

  2. A forgalom nagy úr! Főleg Monacóban! Az az igazság, hogy ha-val fölösleges mondatot kezdeni a sportban. Válaszodra a kérdés lehet igen és lehet nem is. Ezt már nem tudjuk meg! a lehetőség mindenesetre fennáll!

  3. Értem én, hogy a pilótákat akarod védeni. Értem azt is, hogy Ron a csapatot akarja védeni. Csak ahogy te is írod azt nemlehet érteni, hogy miért? Vagy miért ilyen szembetűnően? Jó, tény, hogy Schumi úgy írt alá szerződést, hogy ővé lesz mindig is az “1′, és még a tartalék autó is rá van beállítva. Ha jól emlékszem még Palik is megjegyezte, hogy a McLarennél nincs csapatutasítás…
    Tény: a McLaren egy jó nevű csapat, és ők is bérből és fizetésből élnek, amit a reklámok hoznak (nomeg a tv-s közvetítések bevételének x százaléka). Ebből az következik, hogy egy 4 versenyes (aki az első fekete [de ezt félve írom, mert egyáltalán nem örvendetes, ha ezért]) ifjonc még nem mond semmit az arab olajmilliárdosoknak, az orosz nagybefektetőknek (és megint csak félve: egy tipikusan fehér sportban, ahol eddig a legegzotikusabbak a japánok és a brazilok voltak).
    A pénz nagy úr. Ezek szerint az F1-ben is. És a nézők inkább elalszank úgy 30 kört, minthogy ilyet kellen látniuk. Le vagyunk sajnálva… Megint…
    Sajnos.

  4. Na de nem értem, hogy miért pont Alonsonak kellett nyernie (mármint a csapat miért őt akarta?!). Mikor még Renault-ban volt, na ott még jó hogy elsőszámú volt nem hivatalosan, hiszen hozzá képest Fisichella igencsak nem volt valami “menő”. Ferrariben meg a Schuminak “kellett” nyernie. Azt hiszem a 7-es szám nála igencsak erős tény volt.
    De itt van a McLaren, új kocsi, kettő új pilóta. Az újonc 5 futamból eddig mindig dobogón végzett. Alonso meg kétszeres világbajnok…Most akkor piár szempontból Alonsobol csináljunk háromszorosat, vagy Hamiltonból csináljunk egy a Forma 1 történelmének legfiatalabb világbajnokát, sőt ő lenne az első nem fehér börű bajnoka is a száguldó cirkusznak…
    Neeem tudom, lehet rosszul nézem, de szerintem igenis volt oka, hogy előbb ki kellett jönnie Hamiltonnak, és nem az, hogy ALonso igy nyerjen…lehet valami probléma jött elő (pl.: jobban fogyaszottta a benzint…vagy mittomén, nem értek a kocsi felépitéséhez), és úgy gondolták, hogy ez senkire se tartozik, mert az rosszabb sajtó lenne a Mercinek, ha kiderülne, hogy a kocsinak igenis van gyenge pontja…

  5. “holott 2-3 gyors kört még le tudott volna nyomni, mint ahogy azt tette 2 körön keresztül, és ráadásul forgalom sem volt elötte. Alonso meg alig tudott szlalomozni, mikor visszatért a boxból.”

    Akkor itt is megcáfolom ezt a hamis állítást! Kicsit elfogult mindenki úgy látszik Hamiltonnal szemben. Másolom amit iwiw-re is írtam:
    “Alonso volt az,aki előtt teljesen tiszta volt a pálya. Hamilton volt az,akit ha nem hívnak ki,forgalomba került volna!! A McLaren csapat a legjobb döntést hozta meg. Profik! Segítség az elemzéshez:
    http://www.visionf1.com/

    Milán! Itt a válasz a felvetésedre. Eszerint egy nyomós érv lehetett az is,h Hamilton ne forgalomban küzdjön. Jobban jártak így,hogy kihívták előbb,ha tényleg tudott volna menni még két kört. Esélye se lett volna megelőzni Alonsot

  6. Milan!
    Te Adidast vagy King-Kong cipőt venél szívesebben?
    Miért is?
    Mert azt ismered?
    Jó.
    Na ez Alonsó.
    Hogy King-Kong jó?
    Egyenlőre a nagyközönségnek ez nem tűnik fel.
    (Ahogy az sem, hogy mindkét cipőt kiskinai kezek rakják össze)

  7. Hát persze hogy Adidast veszek, és ezzel sokan így vannak… Az FIA nem büntette meg a McLarent, tehát nem vétett semmilyen szabály ellen…fellebezésnek helye nincs, az ítélet jogerős…

Hozzászólás a(z) K.J.B. bejegyzéshez Kilépés a válaszból