A hazai siker hiánya

Lewis Hamiltonnal egyetemben eddig 30 világbajnokot avatott az F1-es társadalom. A bajnoki trófeák elhódítása mellett a legtöbb pilóta két futam győzelmét említi nagy büszkeséggel: a Monacóit és a hazai diadalt. Kik azok, akiknek földrajzi okok miatt nem adatott meg az utóbbi siker íze? És kik azok, akik előtt adva volt a lehetőség, de nem tudtak élni vele?

sennbra
Ha valamelyik világbajnok, akkor Ayrton nagyon megszenvedett a hazai sikerért

olvasásának folytatása

Reklámok

Futamok világbajnok nélkül

A Formula-1 története során szinte minden futamon rajthoz állt egykori, vagy éppen a címvédő világbajnok. Ez alól természetesen kivételt jelentenek az 1950-ben futott futamok, amikor még gyerekcipőben járt a száguldó cirkusz. Ha ez előző sorokban nem lenne ott a “szinte”, akkor ennek a cikknek sem lenne értelme. Mai postomban azokat a különös nagydíjakat gyűjtöttem össze, amikor a mezőny bajnoktalanul sórakozott fel a rajtrácson.


1994-ben négy futamon Mansell volt az egyedüli világbajnok

olvasásának folytatása

Többesélyes latolgatások…

A Ne add fel, Alonso! cikkemben éppen azt fejtegettem, hogy hogy és miként lehet többesélyes a bajnokság az utolsó futam előtt. Hát most megkaptuk a rendkívül izgalmasnak ígérkező végkifejletet. Hamilton úgy hagyott ki egy meccslabdát, hogy a csapata a második szerva előtt nem húzta meg rendesen a húrokat Lewis ütőjén. Ráadásul egy olyan stadionban kell élete meccsét lejátszani, ahol mindenki ellene üvöltözik. Raikkönen élt a lehetőséggel, és egy lecsapással visszahozta a végső reményt. Alonso pedig a maga kétszínűségével mégis érdeklődik a VB iránt, és egyszerre visszaszívta a McLaren felé szórt átkait. Ki lesz a végső győztes? A kemény újonc Lewis, vagy az örök második Raikkönen, netán a surranópályára szorult katalán Alonso? Ki nevet a végén? Három a magyar igazság! És csak most jön a ráadás! A mai cikkemben az eddigi  többesélyes bajnokságokat foglalom össze. Lássuk őket, és a végén vonjuk le a konzekvenciákat! Tartalmas böngészést hozzá!

1504_070929fer_5_n2.jpg
Hé, fiúk! Aki szeretne világbajnok lenni, az jelezze kézfeltartással!

olvasásának folytatása