A tragédia közbeszólt #1

Voltak olyan pilóták a Formula-1 történelmében, akik istenadta tehetséggel rendelkeztek, és sokak véleménye szerint bajnoknak születtek. De a sors nem így akarta. A most felsorolt hat pilóta között van nevesebb, és alig ismert versenyző is; azonban mindannyiuk életében van egy közös: pályafutásukat keresztbetörte egy-egy baleset.

cev1

Kikről is van igazán szó? Kik ők?
Francois Cevert (1944-1973)
Peter Revson (1939-1974)
Gilles Villeneuve (1950-1982)
Dider Pironi (1952-1987)
Elio de Angelis (1958-1986)
Alessandro Nannini (1959-)

Ma Francois Cevert kerül bemutatásra.

Apja Charles Goldenberg, sikeres ékszerész, anyja Huguette Cevert. A második világháború kellős közepén, 1944-ben született Párizsban. Apja zsidó származása miatt menekülni kényszerült a náci hatalmak elől, majd csatlakozott a Francia Ellenálláshoz. Francois-ék négyen voltak testvérek, anyjuk javaslatára az ő franciás nevét adták nekik, a zsidóüldözés miatt. Később, mikor a háború véget ért, apjuk át akarta őket kereszteltetni az ő nevére, de maradtak a Cevert családnévnél.

Kezdetben inkább két keréken ügyeskedett a kicsi Francois, anyja Vespa robogóján versenyzett iskolatársaival, majd diplomás évei előtt már saját motorral rendelkezett, egy Nortonnal. 1966-ban a Le Embre versenyzői iskolában nevelkedett, majd beiratkozott a Magny-cours-i iskolába. Sikeresen teljesítette a versenyzői iskolát.

Első F3-as szezonja nem túl jól indult. Tapasztalat hHiányában nem tudta kellő képpen beállítania az autóját. Támogatót keresve 1968-ban hozzájutott egy Tecno versenygéphez, amellyel már sikerült megnyernie a Francia Formula-3-at, éppen úgy, ahogy előtte Jean-Pierre Jabouille.

1969-ben csatlakozott a Tecno F2-es csapatához (3. lett az év végén), ahol szemet szúrt F1-es csapattulajdonosoknak a tehetsége. Ennek ellenére mégis egy F1-es pilótának köszönhette F1-es pályafutását, hiszen Ken Tyrrell-nek Jackie Stewart ajánlotta a figyelmébe a fiatal francia pilótát, miután a Crystal Palace-i F2-es futamon látta őt versenyezni. Ez az ajánlás 1970-ben hozta meg gyümölcsét, hiszen egy March-Ford 701-essel már indulhatott a Nagydíjakon Servoz-Gavin visszavonulásának köszönhetően. Az évad kétharmadában vett részt a versenyeken. Monzában megszerezte élete első pontját, illetve újoncként többnyire a középmezőnyből rajtolhatott. Kanadában elért negyedik rajthelye bizonyította tehetségét.

1971-ben Ken leigazolta Stewart szárnysegédjeként. Nem mellesleg sok pénzt vitt a csapatba az Elf szponzorálásaként. Míg Jackie 6 győzelmével bajnok lett, addig Cevert harmadik helyen zárt a bajnokságban. Kétszer második lett (Franciaország, Németország) mindkétszer Stewart mögött, majd az évadzáró Amerikai Nagydíjat megnyerte. Ezzel ő lett az F1 történelmének második francia pilótája (1955, Monaco – Trintignant után), aki futamot tudott nyerni. Az olasz futamon 5-ször is vezetett, melyen 26-szor váltották az élen egymást a pilóták. Végül csapatbajnoki címhez vezette a Tyrrell Team-et.

cev2
Cever és Stewart az 1971-es Német Nagydíj dobogóján

Az 1972-es évad nem úgy alakult, ahogy ő eltervezte. célja az volt, hogy felvegye Stewarttal a versenyt a bajnoki címért. De ebben Fittipaldi, és a Tyrrell megbízhatatlansága megakadályozta. A 12 versenyből csak 3-szor tudott pontszerző helyen végezni, igaz ebből kétszer a dobogó második fokáig jutott. Összetettben a hatodik helyen végzett, míg csapattársa Stewart a második lett, csakúgy mint a csapat a konstruktőri táblázaton. Az F1-es sikertelenségét a Le Mans-i 24 órás versenyen elért második helyével feledtette a Matra-Simca 670-essel az új-zélandi Howden Ganley-vel az oldalán.

1973-ban ő volt az egyetlen pilóta aki képes volt lépést tartani csapattársával, Stewart-tal. Hatszor végzett a második helyen, ebből háromszor Stewart mögött. Ennek ellenére mégis a negyedik helyen zárta a bajnokságot, ugyanis az utolsó Watkins Glen-i futam edzésén halálos balesetet szenvedett. A sors fintora, hogy 1971-ben itt szerezte élete egyetlen futamgyőzelmét. Tehetségét nem csupán a dobogós helyezései bizonyítják, hanem a rendkívüli reflexe is. A Monacói Nagydíj rajtjánál, ahol ugyebár “lehetetlen” előzni, a negyedik helyről az élre jött előre.

cev3
Cevert méltó utódja lett volna Jackie Stewart-nak, (ki tudja, talán bajnokként)

Az Amerikai Nagydíj szombati edzésnapján valamivel kevesebb, mint fél órával kiment a boxba és a légterelők beállítását megváltoztatta, reménykedve abban, hogy így sikerülni fog pole pozíciós időt autóznia. A pálya egyik szakaszán, ahol egy jobb-bal-jobbos kanyarkombináció (Esses)található, Cevert autója kisodródott, és a jobb oldali szalagkorlátnak csapódott, majd többször átpördült, mielőtt a pálya másik oldalán elhelyezett védőkorlátnak csapódáskor darabjaira tört. Csapattársát és barátját, Stewartot ez annyira megrázta, hogy 100. (utolsónak szánt) versenyén már el se indult, és visszavonult az F–1-től.
Cevert ekkor még nem volt 30 éves, és méltó utódja lett volna Stewart-nak. Akár bajnokságot is nyerhetett volna Stewart visszavonulását követően.

cev4
Az a bizonyos borzalmas landolás Watkins Glen-ben, 1973 őszén.

A baleset:

Tribute clip:

Francois Cevert – The Destiny Of A Prince

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: