Képrejtvény-játék S2E14

Mindent eldöntő (?) fordulójához érkezett a 14 fordulós képrejtvényjáték. Vajon ezen fordulót követően kiderül, hogy ki lesz a Megtorpedózott életünk blog képrejtvényjáték második kiírásának győztese?

kr14rgk

A tizenharmadik forduló kérdése és a helyes válasz:
Melyik pálya mely szakaszán (mely két kanyar közti szakaszon) készült a kép?
Monaco, Alagút és a Nouvelle sikán közti szakaszon

A feladvány képén látható volt:
– Hát sokan úgy küldtétek be a megfejtéseket, hogy nem voltatok benne biztosak, ennek ellenére többségben jó megoldásokat kaptam. Lássuk a logikát!
– Az árnyékokból kivehető, hogy csaknem déli órában készült a felvétel, illetve kissé a kép bal felé árnyékol. Ha a nap járását megvizsgáljuk az évszak és a napszak függvényében, akkor megállapíthatjuk, hogy délről süt a nap, azaz a tenger felől.
– A pályától jobbra (ha feltételezzük, hogy a Ferrari menetirány szerint közlekedik 😀 ), csak az alagút után található szálloda (mely főbb terasza kissé főlényúlik a pályának, és amely a Larvotto körúton található. Vele szemben pedig az egyik hullámtörő móló nyúlik el. (A Google maps jó segítség volt/lehetett volna ennél a feladatnál.
– De ha valaki egyszerűen csak keresgélt a Monacói képek közt a neten az rábukkanhatott ilyen segítőkész felvételekre, amiből látszik, hogy az alagút fölül kapták lencsevégre a napozó csajokat.  (a kép nagyítható):

kr14mf

A tizenharmadik kérdésére helyesen válaszolók:
K.J.B., Tünde, Ze’, Lengyelgeri, Ati08, akdestroyer, Tapaty, TeamFerrari

A játék állása a 13. fordulót követően:

13 találat:
Tünde
Ze’
Tapaty

12 találat:
GabiX

11 találat:

Ábel
TeamFerrari

6 találat:
K.J.B.

4 találat:
Foltyy
Lengyelgeri

3 találat:
Ati08

2 találat:
Kicsi94
tajthy95
akdestroyer

1 találat:
Amcir
Szabó András
Burdé

0 találat:
Tommyboy

A második évad tizennegyedik kérdése:
Mikor készült (napra pontosan) a kép, és a képen látható pilóta hányadik helyen ért célba?

A megfejtéseket 2008. december 22. (hétfő) déli 12 óráig küldhetitek el a kel-ta@freemail.hu email címre. A helyes megfejtés, valamint a következő forduló feladványa is ugyanekkor kerül kihírdetésre.

A játékkal kapcsolatos egyéb információkat ‘Játék-képrejtvény’ fülre kattintva elovashatjátok.

Izgalmas rejtvényfejtést, és kellemes megtorpedózást minden résztvevőnek!

-KeLta-

Advertisements

5 hozzászólás

  1. Juj, de örülök, hogy eltaláltam, pedig eltöltöttem vele vagy 4-5 estét-éjszakát és mégis csak tipp volt
    Ezt viszont most azt hiszem máris megfejtettem, de még várok vele, mert valami csalafintaság biztosan van benne.

  2. Nah… gondoltam… =(
    Nem baj, gondolom, lesz harmadik évad is… akkor még jobban fog menni… =)

  3. En megneztem egy 2007-es videot, megneztem, hogy hogyan esnek az arnyekok es hol van ill. nincs aszfaltcsik es minden mas kizarodott, csak ez maradt. Oszt nem tokoltem az ellenorzessel, elkuldtem, bejott.
    Ez viszont megvolt hamar, ellenorzesestul.

  4. Én 2 hely között vaciláltam , mentem egy kört szimulátorban felülnézetben és meg is volt 😀 😀 😀

  5. Ajánlom szíves figyelmetekbe Kelta blogját ( 😀 ), ami az F1-ről szól és igen érdekes képek vannak benne:

    A bal felső sarokhoz közel lévő kerítés… (csíkok, meg napszak, meg ilyenek helyett. 😛

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: