Átigazolási frusztráció

Tegnap hivatalosan is bejelentette a Renault, hogy jövőre is az Alonso-Nelsinho Piquet párossal indul a futamokon. Sőt, Alonso 2010-ig elkötelezte magát a francia csapattal, mintegy véget vetve a közeljövőbeni Alonso-Ferrari házasság körüli feltételezéseknek. No de vajon tudte-e Briatore, hogy abban a pillanatban, ahogy kimondta a két nevet, történelmi tettet vitt véghez? Miről is van szó? Olvassátok csak…


DC, mész onnan! Vedd már észre magad, ez a jövő évi mezőny!

A Formula-1 történelme során (1975 óta, amióta isten igazából léteznek a mai értelemben vett F1-es konstruktőri csapatok) soha nem fordult még elő az, hogy a bajnokság első öt helyén végző csapat nem változtat a pilótafelállásán, azaz mind az öten ugyanazokat a pilótákat versenyeztetik egyik évről a másikra.

Átigazolás csekély mértékben
Ha eltekintünk a fenti ténytől, akkor az elmúlt három és fél évtized legkevesebb átigazolását 1995 és 2004 produkálta. 95-ben míg a Williams (Damon Hill, David Coulthard), a Benetton (Michael Schumacher, Herbert), a Ferrari (Alesi, Berger) és a Jordan (Barrichello, Irvine) nem változtatott, addig a McLaren véghezvitt egy cserét (Brundle/Blundell) miközben Mika Hakkinent megtartotta. 2004-ben a Ferrari (Michale Schumacher, Barrichello), a Williams (Ralf Schumacher, Montoya), a McLaren (Coulthard, Raikkönen) és a Renault (Trulli, Alonso) nem változtatott. Egyedül a BAR piszkított bele az átigazolatlan szériába: Villeneuve helyett Satot igazolták le Button mellé. Igaz, hogy a japán a hazai versenyén már indult. (Ha nagyon kritikusak akarunk lenni, akkor 2004 után jövőre fordul elő másodszor ez az átigazolási frusztráltáság)

Csaknem ilyen cipőben járt 1977, 1985, 1989, 1991, 2003, 2006 és 2008 is, csakhogy ezekben ez években két átigazolást könyvelhettek el az élcsapatok.

Pilótacsere minden mennyiségben
Ha másik szemszögből közelítjük meg az átigazolások számát, akkor mindenképpen ki kell emelnünk1993-at és 1996-ot. Az előbbi esztendőben a 10 pilótaállás közül 6-on, az utóbbiban pedig 7 esetben történt változás. Szinte egy teljesen átrendezett mezőny fogadta ekkor a szurkolókat. talán ezért is maradt meg úgy az emlékezetünkben ez a két esztendő (de legfőképp 96), mint a forradalmasított F1.
1993-ban Prost és Hill érkezett a Williamshez Mansell és Patrese helyére. Patrese Piquet váltotta a Benettonnál, Berger helyére Michael Andretti érkezett a McLarenhez. Az osztrák mindezalatt visszatért a Ferrarihoz az ideiglenesen visszavonuló Prost helyére. Illetve a Lotusnál is történt változás:Hakkinen helyére az olasz Zanardi érkezett.
1996-ban ennél zavarosabb a pilótakeringő: A Ferrarihoz átigazoló Michael Schumacher helyére Berger és Alesi érkezett kéz a kézben a Benettonhoz, Schumi csapattársa pedig Irvine lett. A Williamsnél Villeneuve érkezett Coulthard helyére, aki a McLarenhez igazolt Hakkinen mellé. A francia Ligiernél pedig Panis mellé Brundle helyére Diniz érkezett.
Minden világos, ugye? 🙂

Ebből a szempontból 1979, 1984, 1986 és 1994 is hasonlóan alakult, azonban ezekben az években (csak) 5 átigazolás történt.

Teljesen átalakul a bajnokcsapat
Az átigazolási aktivitást megélt esztendők közül megintcsak 93-at és 96-ot lehet kiemelni. Azokban az években ugyanis a komplett bajnoki csapat lecserélte pilótáit a fennt felsorolt módon. 93-ban a Williams, 96-ban a Benetton cserélte le a bajnoki párost.

A konstruktőri tabella második helyén álló csapatok sosem éltek a kettős cserével, a haramdik helyen állók viszont annál inkább az alábbi módon.
1996 – Ferrari (Berger-Alesi helyett Schumacher-Irvine)
1998 – Benetton (Berger-Alesi helyett Wurz-Fisichella)
1999 – Williams (Villeneuve-Frentzen helyett Ralf Schumacher-Zanardi)
2007 – McLaren (Raikkönen-Montoya/De la Rosa helyett Hamilton-Alonso)
2008 – Renault (Fisichella-Kovalainen helyett Alonso-Piquet)

A mostani átigazolatlanság mérlege
Jó, mert…
– nem kell a szurkolóknak újra tanulni a komplett mezőnyt
– a csapatoknak is kedvez, hiszen egyfajta biztonságot mentenek ezzel át 2009-re, mikoris épp elég figyelmük megy el a forradalmian új technikai újításokra
– egyfajta revansérzés alakul ki bennünk jövőre (visszavágó a Ferrari részéről, erősebbé válás a McLarentől)

Rossz, mert…
– túl megszokottá válhat a mezőny
– előre meg lehet jósolni a jelenlegi erőviszonyok áttelelését

Advertisements

5 hozzászólás

  1. Tényleg csak egyetlen egy átigazolás lesz az egész mezőnyben a következő évre, ami nyilván egyedülálló rekord (a cikk csak az első öt helyezett csapatot említi, de régen több kiscsapat lévén a nagy számok törvénye alapján nagyobb lehetett a mozgolódás), és talán az újoncok száma is rekordkevés lesz, hiszen Sennán és Buemin kívül más nem igazán van a láthatáron. Habár szigorúan véve idén Ausztráliában is csak ketten voltak, akik első versenyüket teljesítették. Szörnyű kevés hely van mostanában az újoncok számára, ami a csapatok számának növekedése híjján a közeljövőben sem fog változni. A Barrichello utáni legöregebb Trulli és Fisichella is még marad pár évet, aztán egy kis szünet, utánuk pedig elvileg már Heidfeld és Button következik, akik még újoncok voltak nem is olyan rég… Bár a finnek könnyen eltűnhetnek 2010 után, és még biztos lesznek páran akik úgymond “kikopnak” a mezőnyből.

  2. Én azért nem mondanám, hogy meg lehet jósolni az erőviszonyokat, hiszen amennyire tudom, a Honda (ami az utóbbi két évben egy rakás … volt) nagyon előrehaladt a KERS fejtesztésével, ami mondjuk a Ferrarinak még nem sikerült. Szerintem lesznek meglepetések bőven.
    Remélem a finnek (legalábbis a “pirosabbik”) még sokáig az F1-ben maradnak!

  3. GeoCucc!
    A következő cikkemet neked ajánlom! 🙂
    Hogy miért? Jövő pénteken meglátod!
    -KeLta-

  4. GEOCucc: Nem hiszem, hogy a finnek eltűnnének, legalábbis Kovalainen nem…Raikönnen is marad, amíg nem lesz elege.

  5. Szabó András: Igen, persze nem akarom leírni őket, de Kovalainen teljesítménye egy élcsapatban kiábrándító volt; Lewis Hamilton ide vagy oda. Raikkonen pedig nem hiszem hogy viccelt azzal, hogy nem tervez magának túl hosszú f1es karriert. De persze még sokféleképpen alakulhat.

    KeLta: várom 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: