Hamilton büntetéséről feketén-fehéren

Ki gondolta volna, hogy a Belga Nagydíj leintésével még korántsem ért véget a futam. A három tagú sportfelügyelő testület (Nicholas Deschaux, Surinder Thatthi és Yves Bacquelaine) utólag vétkesnek ítélte Lewis Hamilton megmozdulását Kimi Raikkönennel szemben, miköris  – szerintük – a Bus Stop sikán átvágásának köszönhetően tudta megelőzni Kimi Räikkönen Ferrariját. A kiszabott 25 másodperces büntetés azt eredményezte, hogy Lewist végül a harmadik helyre sorolták a bajnoki rivális Massa és Heidfeld mögé. Sokáig lesz még ennek az esetnek visszhangja. Vesézzük csak ki egy kicsikét!


Lewis előnye ezen a képen tűnik a legtöbbnek

Ferrari álláspontja:
Szerintük Lewis jogosulatlan előnyhöz jutott Kimivel szemben, mert hiába engedte előre Räikkönent, szélárnyékában maradt, ezért a következő kanyarban, a La Source-ban el tudott menni a finn mellett. A videofelételeket is úgy értelmezik a maranellóiak, hogy Hamilton nem a féktávon, hanem még a padlógázos szakaszon érte utol a Ferrarit.

McLaren álláspontja:
Áttanulmányoztak minden adatot, és az FIA sportfelügyelőinek rendelkezésére is bocsátották azokat. A telemetriai adatokazt mutatják, hogy Lewis, miután elvette a gázt, Kiminél 6 km/órával lassabban haladt át a célvonalon. Illetve útat is adott Kiminek, félrehúzódva.

A wokingi gárda be is nyújtotta fellebbezését; így a belga futam végeredménye a hetek múlva esedékes Fellebbviteli Bíróság üléséig nyitott marad. Bár egyelőre még az sem tisztázott, hogy a boxutcai büntetéseket egyáltalán meg lehet-e támadni a fellebbezési joggal. Elvileg igen, hiszen az FIA szóvivője hétfőn azt nyilatkozat: a (McLaren) csapatnak egy hete van arra, hogy megindokolja beadványát, az illetékes bizottság azután tűzi ki a tárgyalás időpontját.

Hasonló esetek a múltban:
2005, Olasz Nagydíj
Éppen a most “sértett” Kimi Raikkönen (McLaren) a monzai első sikánt levágva Alonso elé vágott, majd visszaengedte maga elé a Renault-t. Végül a rákövetkező sikánban, szélárnyékból végleg leelőzte Fernandót.

2005, Japán Nagydíj
Itt a “vétkes” Fernando Alonso volt, aki Hamilton mai előzéséhez hasonlóan ment el Christian Klien mellett: azonnal visszaengedte maga elő az osztrákot, majd szélárnyékból újra sikerült azonnal megelőznie. A versenyigazgató 2 körrel később, utasította Alonsót, hogy lassítson le, és soroljon vissza Klien mögé.
Mindezt azért tehették meg, mert az olasz eset után szigorítottak a szabályzaton az ilyen esetek megítélésével kapcsolatban.

Kinek is jó, ha megbüntetik Lewist?
– Elsősorban Felipe Massának, aki így eggyel növelheti idei futamgyőzelmei számát (az évad végén, ha pontegyenlőség esete állna fenn, akkor automatikusan a több futamgyőzelemmel rendelkező pilóta a bajnok). Valamint így a 8 helyett csupán 2 pont a hátránya a bajnoki tabellán Lewis-zal szemben.
– Konstruktőri pontok számát elnézve a Ferrarinak, hiszen így magabiztosabban őrízhetik elsőségüket a tabellán. Egy monzai futam előtt ez sem teljesen elhanyagolható tény.
– Közvetve Kimi Raikkönen-nek, hiszen a csapatvezetőség egy ilyen gesztussal (közvetlenül a futam után úgy nyilatkoztak, hogy mihamarabb panaszt nyújtanak be Lewis megmozdulását illetően ) tartozik a bajnoki esélyeit elvesztő világbajnokkal szemben. Igaz, ez Kimi szempontjából annyit ér, mint halottnak a csók.
– Nick Heidfeldnek, aki merész gumicseréjével a kiváló második helyet szerezheti meg.

Kinek is rossz, ha megbüntetik Lewist?
Lewis-on és a McLrenen kívül az F1 szerető közönségnek: 
– hiszen újra a pályán kívüli sárdobálás fül- és szemtanúja lehet. (a McLaren hivatkozhat rosszmájúan Kimi cikázására Lewis előtt, vagy éppen Massa valenciai meg nem büntetésére)
– megint a tárgyalóasztal mögött dől el a verseny kimenetele.
– végre előzést láthatunk az első helyeken, erre a harcias küzdőszellem kap megrovást
– felmerül a gyanú, hogy az izgalmas VB végkifejlet érdekében manipulálják a versenykimenetelt hasonló ítéletekkel (lásd korábbi cikkemet: Az FIA beleszól a bajnokságba

11 hozzászólás

  1. Az én véleményem:
    Hamilton megmozdulásával jogtalan előnyhöz jutott Raikkonennel szemben; a büntetés viszont jogtalan. Mert:
    1. Raikkonen fél körrel az incidens után már Hamilton előtt volt,
    2. Raikkonen később kiesett, így az, akivel szemben Hamilton pozíciónyi, egyébként maximum 2 mp-s előnyhöz jutott, nem volt a közelében sem, mikor áthaladt a célvonalon.

    Ha pedig mindenképpen meg akarják büntetni Hamiltont, ne a versenyeredményét csorbítsák, hanem sorolják hátra az Olasz Nagydíj rajtrácsán 5 hellyel, és kész.

  2. Nevetségesnek tartom hg az FIA azért sír mert nincs előzés a forma 1-ben (ez is baromság) eközben ha tényleg az élen megy a csata a győztest megbüntetik. Nem Hamilton drukker vagyok de felháborított az eset. Nagyon látszik hg nem akarják hg vb legyen.

  3. Szerintem egyenesen felháborító, az, ami itt történt…ilyen apróságért ilyen szintű büntetést…meg amúgy is visszanegedte és egyik fél se volt sportszerű…és ha van még Lewison kívül, aki rosszul járt ezzel, az sztem pont Kimi, mert még jobban lemaradt a csapattársától…

  4. Massának drukkolok. De ez tényleg igazságtalan, mert már többször is volt, hogy a Ferrarit nem büntették meg (kivétel 2006 Monaco), pl. amikor Kimi kilökte Sutilt, na igen, versenybaleset, de akkor Nakajima miért kapott ugyanezért 10 rajthelyet?

  5. Én elsősorban azon lepődtem meg, hogy egyáltalán vizsgálják az esetet a stewardok. Attól független, hogy ki milyen párti. Emlékezzetek csak a 2006-os Monzai edzésre, amikor Alonso-t megbüntették azzal az indokkal, hogy feltartotta Massát. Semmi alattomos szándék nem volt annál az esetnél (sem). Sőt…
    – a harciasságát lehetett dícsérni, hogy minden utolsó erőfeszítésével a legjobbat akarja kihozni az autójából és önmagából egyaránt. (mint most Hamilton)
    – arról tett tanubizonyságot, hogy a sport és küzdőszellem iránt mély alázatot érez, és elkötelezett híve (mint most Hamilton)

    Vagy ott volt a Massa-Kubica csatározás tavaly azt hiszem az esős maláj futam végén. Ott hányszor kiszorították egymást, illetve szereztek egy kis odébbtessékeléssel előnyt. Semmi büntetés, és lám az autósport egyik gyöngyszemeként maradhat meg az emlékezetünkben. Most egy ilyen emléktől fosztották meg a nagyközönséget a sportbírók. Ráadásul ezzel szöges ellentétben az F1 legbotrányosabb futamai közé taszította le a Balga Nagydíjat a sportfelügyelőség. Lásd az alábbi cikkem: Az FIA beleszól a bajnokságba!

    Mindettől függetlenül a szabályok szárazak és objektívek. Az emberségesség és a humánusság valahogy érzéketlenük kimaradt a szabályzat sorai közül. És ezzzel a ténnyel szemben a géniusz Senna is szélmalom harcokat vívott. Most Hamiltont igyekszik bedarálni az FIA-malom.

    Addig örüljünk amíg egy malomban őrölnek?

    -KeLta-

  6. Én Kimi-fan vagyok, ezért természetesen nagyon sajnáltam Kimi kiesését, mert végre újra Jégemberként versenyzett!
    Én a fent felsorolt eseteket nem láttam, ezért nem is tudom megítélni a hasonlóságot, bár amennyire én tudom, a monzai első kanyartól a rákövetkező sikánig nem 10 méter hosszú az út, és nem 2 másodpercig kellett akkor Kiminek Alonso szélárnyékában autózni, hanem azért hagyott időt Kimi Fernandonak arra, hogy esetleg kivédje a támadását, belső ívre húzódjon, vagy ilyesmi. Spában semmi ilyen nem volt, arról nem is beszélve, hogy egy F1-es autónak 6 km/h, ill. annyi különbség, semmi. A győzelmet most tényleg nem Massa érdemelte volna meg, hanem Kimi, esetleg Hamilton. De mindegy.
    A büntetéssel kapcsolatban abszolút Tommyboyjal értek egyet, bár így Kiminek kevesebb a hátránya (de több Masához képest)

  7. És még annyit fűznék az esethez, hogy ez a futam 51 %-ban Kimiről és 49 %-ban Lewisról szólt. Igazi férfias küzdemlet láthattunk. És aki évek múlva ránéz a végeredményre, azt a következtetést fogja levonni, hogy ez a futam Massáról szólt. Pedig most egyáltalán nem volt köze a győzelemhez.

    Ilyen a sport. Sokszor sérti az emberek igazságérzetét. Lásd foci: gól az, amit a bíró megítél. Legyen az egy megyei hetedosztály, vagy akár a VB-döntő.

  8. Ja, és még valami… Lauda is menjen a francba, KeLta régebbi cikkét olvasva csak eszembe jut, hogy most is ő volt a legjobban felháborodva azon, hogy Hamtól elvették a győzelmet, pedig ezek szerint neki is voltak ilyen ügyei… Nem értem, mit foglalkozik még mindig ezzel, a többi ex-F1 pilótával együtt, mondják meg, hogy Hamiltonnak szurkolnak és kész. Úgyis tudja mindenki, hogy ez van.
    (Dávid Sándor is a Ferrari pólóban pont annyira Ferrari-rajongó, mint amennyire én imádom Lewist!!!)

  9. Amúgy a SC mögött autózni nem lehet olyan idegtépő, mint az, amikor a másik autós a képedbe veri a vizet. Mondjuk, én nem voltam ott Fujiban tavaly, szóval igazán nem tudom… de kívülről ez jött le… ésLewis vajon hogy ezőzte volna meg DC-t??? Egy beláthatatlan jobbosban kívülről???

  10. Bennem elég vegyes érzések vannak ezzel kapcsolatban. Nem tartom igazságosnak, hogy Hamilton megbüntették, viszont örülök neki, mert így Massa visszakapta az elvesztett Hungaroringi futamgyőzelmét, mert hogy az a futam meg teljesen a Kicsiről szól és az ottani végeredményen meg ez nem látszik. Szerintem ha őszinték akarunk lenni ebben az évadban nem megy úgy Kimi, hogy VB-t érdemelne. Bár azt is tudom, hogy még fordulhat a helyzet. Én most szurkolok Massának, hogy ő legyen a befutó mégis, mert megszolgálta már.

  11. Hamilton ha Kimi mögé ér elfogja a szívbaj xD Ugyanúgy mint Kanadán . Am ha Hamilton nem vágja le a kanyart amit megtehett volna , nem lenne ez a vita 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: