Csajok a csúcson

Mint ismeretes, Danica Patrick megnyerte Motegiben az IRL futamát; így ő lett az amerikai bajnokság első női futamgyőztese. Az Autosport című brit szaklapnak így reagált az F1-es teszteléssel kapcsolatos kérdésére: “Legalább egyszer az életben minden autóversenyző szeretne F-1-es autót vezetni, úgyhogy persze. Nem hiszem, hogy egy igazi, rendes teszttel lenne bármilyen probléma. 2005-ben felkértek, hogy Indyben tegyek meg néhány bemutató kört, én azonban azt feleltem: Eszemben sincs. Bohócot akartok csinálni belőlem. Ez kínos. De azt hiszem, egy igazi teszten minden további nélkül résztvennék.” Nick Fry vezette Honda gyári csapat készen is állna egy ilyen tesztelési lehetőséggel, hiszen Patrick jelenlegi csapatának is a Honda szállítja a motort. No de nem ő lenne az első hölgy, aki F1-es volán mögé ült, legyen szó akár versenykörülményekről, akár tesztelésről. Kik is ők valójában? Ime! 


Ha Danica F1-es tesztje jól sikerül, komoly esélye lehet a versenyzésre is.

olvasásának folytatása