Kígyót melengetni kebleden

A Formula-1-ben egy csapat, illetve egy versenyző számára a legfontosabb, hogy biztonságban érezhesse magát. Ügyelni kell arra, hogy a kitűzőtt célhoz vezető úton még csak egy pici oldalratekintés se zavarhassa meg a fejlődésben. A mai F1-es pilóták közül talán Jarno Trulli testesíti meg a “biztos környezet” filozófiájának létezését. Emlékezzünk csak vissza, amikor a Renault-nál versenyzett 2004-ben. Simán maga mögé utasította Alonsot, mert érezte a háta mögött a csapat támogatását. Aztán az évad közepén ezt a támogatást Flavio valahogy Alonso felé összpontosította úgy, hogy mindazt Jarno-tól megvonta. Nem csoda, hogy Trulli a sorozatos pontszerzések (sőt Monacói győzelme) után 5 futamon pontot sem tudott szerezni. Hirtelen gyengébb pilóta lett Jarno? Ugyan! Csupán csak ennyit számít az egység, és a támogatás. Ami az utóbbi napokban többé-kevésbbé hiányzik a Renault házatájáról. Miért? Ime!

080325fb_250_n.jpg
Flavio és Fernando útjai vajon már most keresztezik egymást?

olvasásának folytatása