Fél életem a csapaté

A minap Lewis Hamilton 2012-ig meghosszabbította szerződését a McLaren csapattal, ami annyit jelent, hogy legrosszabb esetben is (ha végig kitartanak a szerződés mellett) 6 éven át a wokingi istálló kötelékében marad a fiatal brit pilóta. A Formula-1 eddigi 58 éves történeleme során 14 olyan pilóta rótta a versenyköröket, akik sorozatban hat, vagy ennél több évet húztak le egy csapatnál. Legtöbbjük világbajnoki címhez segítették konstruktőreiket. Sőt mi több: nem is egy világbajnoki címet zsebeltek be az adott gárdával. De vannak köztük olyan pilóták is, akik a hűségükért kevesebbet kaptak: meg kellett elégedniük a második számú pilótai státusszal, és legtöbb esetben aszisztálniuk kellett csapattársuk bajnoki küzdelmeihez. Ezen tekintélyes névsort mutatom be mai cikkemben. Hogy aztán Lewis kiérdemli-e, hogy felkerüljön erre a listára, az legkorábban 2012-ben kiderül.

1024.jpg
Amikor a CDG szárnyakat bevezetik, vajon még Ron lesz a csapatfőnök?

Graham Hill – BRM (1960-1966)
Az elszánt, jó kedélyű tejesember

graham.jpg
Graham Hill 1993-ig csúcstartó volt öt Monacói győzelmével

Graham 1958-ban a Lotussal debütált, de rá két évre elhagyta a bikásokat a mégbrittebb BRM kedvéért. elege volt az eléggé törékeny Lotusokból, melyeket Chapman tervezett. A BRM-nél azonban bekövetkezett az igazi áttörés és ennél a csapatnál érte el pályafutása során a legszebb eredményeket, annak ellenére, hogy 1968-ban a Lotus volánja mögött lett másodszor világbajnok. Graham és a BRM kapcsolata 7 éven át tartott. Ez alatt a hét év alatt F1-es futamok mellett más kategoriákban is indult, többek között megnyerte 1966-ban az Indy 500-at. A Formula-1-ben mindeközben 10 győzelmet, 8 rajtelsőséget, 1 világbajnoki címet (1962) és három világbajnoki második helyezést ért el. Amíg 1960-ban és 61-ben csak kóstolgatta a BRM konstrukcióit, addig 1962-től négy éven keresztül az élmezőnyhöz tartozott. 1966-ban, mikor megnyerte az Indy 500-at, legendává vált a tengerentúlon is. Ehhez tartozik egy történet: az 500 mérföldes verseny után hagyomány szerint a győztesnek meg kell innia egy palack tejet. Graham köztudomásul ki nem állhatta a tejet, így amikor felvetették egyesek, hogy talán nem is ő nyerte a futamot, csak ennyit válaszolt: “Az lehetetlen, ha már egyszer megittam a tejet.” 1967-ben Colin Chapman kérésére elhagyta a BRM-et és visszatért a Lotushoz, amit bölcsen tett, hiszen pályafutása tartogatott még számára későbbi sikereket.
A BRM-es 7 év számokban: 0,156 győzelem/futam, 2,125 pont/futam.

Jim Clark – Lotus (1960-1968)
Mister kiegyensúlyozottság

clark.jpg
Clark a valaha volt leggyorsabb pilóták egyike volt, ha nem a leggyorsabb

Jim Clark F1-es karrierjének kezdete teljesen egy és ugyanaz, mint a Lotus F1-es pályafutásának debütálása. Colin Chapman ekkor hozta létre új cégét, a Lotus-t. Egyszer ellátogatott Brands Hatch-be az autóversenyzés magasiskolájába – ahol Graham Hill is tanult – és látta versenyezni a 23 éves Jim-et. Ettől kezdve nem volt kérdés, hogy leigazolja őt újdonsült csapatába. Ehhez persze az is kellett, hogy az Aston Martin-tól Jim nem kapta meg a korábban beígért F1-es szerződést. Egy nagyszerű pályafutás vette kezdetét 1960-ban. Clark a kilenc Lotus-os éve alatt 33 edzéselsőséget ért el, és 25-ször intették le elsőként a futamok végén. Két világbajnoki címe mellett, egyszer-egyszer a tabella második és harmadik fokára is felállhatott. Legszebb éve 1963 volt, mikor egy futam kivételével az összes nagydíjon a dobogóra állhatott, és ebből 7-szer győzött. 1965-ben neki is sikerült az, ami rá egy évre Grahamnek: megnyerte az Indy 500-ast. 1968-ban, mikor kezdetét vette az új évad Dél-Afrikában (győzelem), megdöntötte Fangio addigi győzelmi rekordját (24), de ezt a rekordot tovább már nem növelhette, mert egy F2-es hockenheimi futamon életét vesztette. Nem is kellett volna elindulnia futamon, de ő mindig is imádta a versenyzést. Még ilyen szinten is. Ki tudja, hogy mennyi győzelmet érhetett volna még el? Ki tudja, hogy vajon pályafutása végéig a Lotus pilótája maradt volna?
A Lotus-os 9 év számokban: 0,347 győzelem/futam, 3,542 pont/futam.

Jack Brabham – Brabham (1962-1970)
“Black Jack”

brabham.jpg
Sir Jack Brabham konstruktőrként és pilótaként is egyedülállót alkotott.

Brabham pályafutását a Cooper versenyautóival kezdte. Négy tanulóév után 1959-ben és 1960-ban világbajnokként ünnepelhetett. 1962-ben egy Lotus-al versenyzett, miközben éjt nappallá téve dolgozott első versenyautóján, mely az 1962-es Német Nagydíjon debütált, pont nélkül. De a második és a harmadik futama már sikeresebb volt: mindkétszer a negyedik helyre hozta be versenygépeit. Ő volt az első pilóta, aki saját konstrukciójával szerzett pontot. 1963-tól 1965-ig Dan Gurney-t vette fel csapattársként. Mindhárom évben Gurney előrébb végzett. 1965-ben pár futamot kihagyott a cég irányítása miatt, azonban 1966-ban világbajnokként tért vissza az állandó mezőnybe. Ekkor már jóbarátja, az új-zélandi Denny Hulme volt a csapattársa, aki 1967-ben szerzett bajnoki címet Jack versenyautójával. Brabham 5 ponttal maradt el tőle. 1968-tól 1970-ig levezetésként még összehozott 3 pole pozíciót és egy győzelmet. 44 évesen akasztotta szögre végleg bukósisakját. Csapata később további nagy sikereket ért el. Brabham a saját gépeivel 8-szor indult az első helyről, és hétszer győzött.
A Brabham-es 9 év számokban: 0,086 győzelem/futam, 2,086 pont/futam.

Denny Hulme – McLaren (1968-1974)
A hallgatag medve

hulme.jpg
Hulme a fellegekben érezte magát honfitársa versenyautóiban.

Denny Hulme Brabham-es bajnoki címe után átült Bruce McLaren saját tervezésű kocsijába. Rögtön az első évben harcban állt a bajoki címért, de csak a dobogó harmadik fokáig jutott. A további hat év során csak háromszor tudott győzni. Pályafutása utolsó hét évét a McLarennél töltötte igazi átütő sikerek nélkül. Hallgatagsága és heves vérmérséklete révén medvének nevezték pilótatársai.
A McLaren-es 7 év számokban: 0,058 győzelem/futam, 2,047 pont/futam.

Jacques Laffite – Ligier (1976-1982)
A vérbeli francia

laffite.jpg
Laffite pályafutása során kilenc évet töltött el a hazai Ligier csapatnál.

Jacques Laffite 1976 és 1982 között hét teljes évet töltött el Guy Ligier csapatánál. Innen két évre átszerződött a Williams gárdájához, majd 1985-ben visszatért. 1986-os Brit Nagydíjon elszenvedett kettős lábsérülése miatt abba kellett hagynia pályafutását. Abban a bizonyos hét esztendőben Laffite 118 futamon indult a francia kék versenyautókkal. Hat győzelmet szerzett, miközben 1979-ben és 1981-ben is közel állt a bajnoki címhez, azonban mindkétszer végül csak a negyedik lett. Igazi eredményt nem hozó tehetsége mellett a komplett francia csapattervezési elképzelések tartották össze a Laffite-Ligier kapcsolatot.
A Ligier-es 7 év számokban: 0,051 győzelem/futam, 1,492 pont/futam.

Nelson Piquet – Brabham (1979-1985)
A fortuna kegyeltje

piquet.jpg
Piquet 1981-ben és 1983-ban is a szerencsének köszönhetően vált világbajnokká

Piquet 1978-ban már szerepelt a Brabham színeiben, igaz, csak az utolsó, kanadai futamon. Azonban 1979-től egészen 1985 végéig teljes évadokat töltött el a Bernie Ecclestone irányítása alá tartozó csapatnál. Már az első évében megszorongatta csapattársát, Niki Laudát, majd a következő hat évben elsőszámú pilótaként vághatott neki a futamoknak. 1980-ban második lett Alain Jones mögött, 1981-ben viszont már bajnoki címet szerzett. Igaz, meglehetősen szerencsés körülmények között, hiszen a Williams-es Reutemann számított igazi esélyesnek. 1982-es hanyatlás után 83-ban szintén a fortuna segítségével lett bajnok. Ekkor a turómotorral szerencsétlenkedő Prostot taszította le az első heyről. 1984-ben és 1985-ben az egyre szerényebb teljesítménytől szabadulva a Williams-hez szerződött, ahol másodvirágzását élhette át. Hét év alatt 13 győzelmet szerzett.
A Brabham-es 7 év számokban: 0,141 győzelem/futam, 2,533 pont/futam.

Elio de Angelis – Lotus (1980-1985)
A kiaknázatlan tehetség

angelis.jpg
Elio de Angelis nem a Lotus, hanem a Brabham volánja mögött halt meg.

Elio nem mindennapi körülmények között került be a Formula-1 mezőnyébe. Alig múlt el 20 éves, amikor 1979-ben a Shadow színeiben versenyezhetett a száguldó cirkuszban. Ráadásul teljes évadon keresztül. Ez mai szemmel nem tűnik olyan nagy dolognak, de abban a korban csak tapasztalt, és a kötelező ranglétrát megjárt pilóták kerülhettek valamilyen szinten közel az F1-hez. A nem igazán versenyképes gárdától 1980-ban a Lotushoz igazolt. Ahhoz a Lotushoz, mely 1978-ban megnyert mindent mit lehetett Andrettivel és Petersonnal. Elio a világbajnok Andretti csapattársa lett, és rögtön az első évben lealázta az amerikait. Míg Mario csupán egy, addig de Angelis 13 egységet gyűjtött össze a szezon során. Sőt, a második Lotus-os futamán Brazíliában fel is állhatott a dobogó második fokára. 1981-ben új csapattársat kapott Nigel Mansell személyében. Így eléggé kontrasztos pilótapárost alkottak ők ketten egészen 1984-ig. Köztudott, hogy Nigel szerény anyagi kerettel rendelkező családból származott, míg Elio eléggé gazdag olasz familia sarja volt. De Angelis 81-ben és 82-ben is hozta a kötelező pontszerző helyeket (8. illetve 9. lett a bajnokságban 14 és 23 ponttal). 82-ben ráadásul megszerezete élete első futamgyőzelmét az Osztrák Nagydíjon. Mansell-nek is azért be-bejött egy-egy dobogós helyezés mindkét évben. 1983-ban Nigel elkapta a fonalat az új Renault motorral felszerelt 94T-vel és maga mögé utasította olasz csapattársát 10:2 arányban. Elio folyamatos technikai hibáktól szenvedett. 1984-ben azonban a jobban kiforrott 95T-vel a szenzációs McLaren-TAG MP4/2-esek mögött megszerezte a tabella harmadik helyét. A 16 futamból csak négyszer nem ért célba. Ez a turbómotoros korszakban igencsak figyelemre méltó. És amikor eljutott a célig – egy futam kivételével – mindig pontszerző helyen futott be. De még mindig nem sikerült neki a hőn áhított második győzelem. 1985-ben  a harmadik futamon San Marinoban azonban már ez is sikerült neki. Ebben az évben is nagy harcban állt a dobogó harmadik helyéért, azonban Rosberg mellett új csapattársa, Ayrton Senna is megakadályozta ebben. 1986-ban átigazolt a Brabham-hez Piquet helyére. Ez végzetes döntésnek bizonyult. Az első négy futam után pont nélkül állt. Majd a Paul Ricard pályán tesztelés közben 200 km/h-ás sebeséggel a szalagkorlátnak csapódott, és életét vesztette. 28 évet élt.
A Lotus-os 6 év számokban: 0,022 győzelem/futam, 1,322pont/futam.

Alain Prost – McLaren (1984-1989)
A professzor

prost.jpg
Prost három Renault-os év után tért vissza debütáló csapatához, a McLarenhez

Aki csak keveset foglalkozott eddig Alain Prost pályafutásának tanulmányozásával, az azt gondolhatja, hogy Alain francia lévén a gyári Renault csapattal debütált, és ott ért el kezdeti sikereket, mielőtt a McLarenhez igazolt volna. Ezt annyiban lehetne kiegészíteni, hogy Prost 1980-ban a McLaren-nel mutatkozott be a Formula-1-ben, és már rögtön az első két futamán pontszerző helyeken ért célba. 1984-ben ahhoz a wokingi gárdához tért vissza, mely 1982-től foglalkoztatta a visszatért Niki Laudát. Így Prost egy kétszeres világbajnok mellett találta magát. Számára indult jobban az évad, de Niki a végén ha fél ponttal is, de legyőzte fiatal francia csapattársát. Prost úgy maradt le a bajnoki címtől, hogy ő 7, míg Lauda csak 5 futamgyőzelmet könyvelhetett el. 1985-ben végülis eljött az ő ideje, és öt esztendőnyi bajnoki versengés után végre őt koronázták meg F1-es bajnokként. 1986-ban szerencsés körülmények közepette sikerült megvédeni világbajnoki címét, 87-ben azonban elég korán kikerült a bajnokesélyesek köréből. 1988-ban, mikor a McLaren átváltott a Porsche motorokról a Honda erőforrásokra, egy új csapattársat kapott Ayrton Senna személyében. Kettejük versengése rányomta bélyegét kapcsolatukra. 88-ban még sikerült az indulatokat fékezniük annak ellenére, hogy Ayrton megkaparintotta a bajnoki címet Alain orra elől. 89-ben viszont már vérre menő küzdelmet láthattunk részükről. Ez egész évad szimbolikus jelképe lehet a bajnoki címet jelentő Suzukai kakaskodásuk. Alain-nek a harmadik bajnoki címe ellenére elege lett az egyre jobban Ayrton-t favorizáló Hondásokból, és átigazolt a Ferrarihoz.
A professzornak becézett francia korszakalkotó volt a McLarenes 6 éve alatt, hiszen 30 győzelme mellett 3 bajnoki címet is szerzett a McLarennel.
A McLaren-es 6 év számokban: 0,313 győzelem/futam, 4,432 pont/futam.

Ayrton Senna – McLaren (1988-1993)
A géniusz

senna.jpg
Ha Senna 1984-ben a McLarennel debütált, akkor akár 7 bajnoki címe is lenne.

Ha asszociációs játékot játszanánk, és én azt mondanám, hogy: McLaren, akkor melyik F1-es pilótának a neve  jutna az eszetekbe? Prosté, Sennáé, vagy netalántán Hakkinené? Sokan kapásból Ayrton nevét említenétek, ebben biztos vagyok. A brazil géniusz 1988-as McLarenes szerződtetésével egy hat éves munkakapcsolat kezdődött a brit csapat és Senna között. Épp úgy, ahogy Prosttal. Kettejük McLarenes pályafutása csak két évet bírt ki egymás mellett. (Így is jobban bírták, mint Hamilton és Alonso) Pedig aztán a Formula-1 valaha legszenzációsabb (jó és rossz értelemben is) pilótapárosát alkották ők ketten 1988-ban és 1989-ben. Testvériesen osztozkodtak egy-egy bajnoki címben nem éppen testvéries módon. Senna Hondás támogatással maradhatott a csapatnál, míg Prostnak menekülnie kellett új kihívások reményében a Ferrarihoz. Senna azonban nem szabadult meg a franciától, hiszen 1990-ben megint ők ketten harcoltak a bajnoki címért, aminek megintcsak a Suzukai afférjuk vetett véget. Ráadásul Senna később beismerte, hogy szándékosan lökte ki Prostot. 1991-től folytatódott a bajnoki harca, azonban más kihivóval: a Williams-es Mansellel. 91-ben igen, 92-ben azonban már nem sikerült megvédeni bajnoki címét. 1990-től az osztrák Berger volt a csapattársa, akivel szoros baráti kapcsolatot alakított ki mindamellett, hogy egyértelműen a brazil volt mindigis az elsőszámú pilóta. 1993-ban is, immár negyedik alkalommal Prosttal harcolt a VB-címért, de a Hondát váltó Ford motorral felszerelt McLaren elmaradt a bivalyerős Renault motoros Williamstektől. Hat év után hagyta el a McLaren-t és igazolt át Prost helyére a Williams-hez. Az 1994-es év előtt már mindenki elkönyvelte, hogy a leggyorsabb pilüta a leggyorsabb autóban biztosan simán begyűjti a negyedik bajnoki címét (ebben is harcolva Prost rekordjaival). Azonban az Imolai hétvége minden későbbi álmát meghiúsította. Halálos kimenetelű balesetet szenvedett. 34 évet élt.
32 győzelmével még Prost-nál is jobbnak bizonyult. A három bajnoki címével viszont csak befogni tudta Alain rekordját.
A McLaren-es 6 év számokban: 0,333 győzelem/futam, 4,656 pont/futam.

Mika Hakkinen – McLaren (1993-2001)
A repülő finn

hakkinen.jpg
Mika Hakkinen hamar kivívta az első számú pilótai státuszt a McLarennél

Mika 1992 telén került a McLaren kötelékébe mint tesztpilóta. 1993-ban Ayrton Senna mellett ugyanis az amerikai Michael Andrettit ültették a második McLarenbe Ron-ék. 13 futamra volt szüksége a menedzsmentnek ahhoz, hogy rájöjjenek, hogy Michael helyére be kellene ültetni a tehetséges finn pilótát. Míg Senna 53 pontot szerzett ez idő alatt, Andretti csupán csak 7-et. Mika beültetése így egyéretelmű húzásnak tűnt. Mika a hátralévő három futamon ugyan sokat nem bizonyíthatott, igazán 1994-ben jött el az ő ideje, amikor már teljes értékű versenyző lett a wokingi csapatnál. Senna távozásával Hakkinen-re épült mindenféle stratégia. És ez az, amire szükségew volt a finnek. Igaz 1994-ben a rendkívül megbízhatatlan Peugeot motorok akadályozták a tehetsége csillogtatásában, de mindemellett összegyűjtött hat dobogós helyet. Innen kezdve már a teljes F1-es közvélemény biztos volt benne, hogy győztes pilótával állnak szemben, és most már csak az volt a kérdés, hogy mikor jön el az a bizonyos első futamgyőzelem. 1995-ben az új Mercedes motorokkal szintén ott volt a dobogón, de a McLaren-Mercedes konstrukció igazi összeforrása váratott magára. 1996-ben új csapattársat kapott Mika DC személyében. DC egészen 2001-ig ösztönzőleg hatott a finnre, rendkívül erős támpontnak bizonyult a skót, aki az évek során tökéletes másodpilótai szerepkörbe került köszönhetően Hakkinen gyorsaságának. 1997-ben, mikor az akkori dohányipari főtámogatót felváltotta az új cigi-szponzor, egy forradalmian új festéssel rukkoltak elő az immáron Ezüst Nyilaknak nevezett McLaren-Mercedes-ek. Ez az év Coulthard győzelmével kezdődött, és Mika diadalával ért véget. Eljött tehát az a hőn áhított első futamgyőzelem, melyben sokat köszönhetett Mika Dc-nek. Mint ahogy 1998 nyitó futamán, ahol Coulthardnak át kellett adnia a vezető helyet Hakkinennek, mivel a finnt tévesen hívták be a csapat részéről. 1998-tól 2000-ig egyértelműen Mika mellett állt teljes vállszéllességgel a csapatvezetőség, és őt favorizálták jobban, mint DC-t, annak ellenére, hogy mindig is azt vallották, hogy nincs csapatsorrend a McLaren házatáján. Ez idő alatt Mika begyűjtött két bajnoki címet és 17 futamgyőzelmet. 2001-ben Hakkinen már tudta, hogy az évad végén vissza fog vonulni (igaz akkor méág csak ideiglenes szándékkal), így DC végre megkapta mire várt hosszú-hosszú évek során: az első számú pilótai státuszt. Mika levezető évében így is össze tudott hozni két győzelmet. A várt visszatérése végül nem következett be, inkább hagyta, hogy a finnek legújabb csillaga, Kimi Raikkönen had bontakozzon ki.
A McLaren-es 8 év számokban: 0,154 győzelem/futam, 3,100 pont/futam.

Michael Schumacher – Ferrari (1996-2006)
“A tökéletes gépezet”

schumacher.jpg
A Schumi-Ferrari páros hosszú évtizedek során is etalon marad

Michael Schumacher kétszeres világbajnokként került ahhoz a Ferrarihoz, mely totális átformáláson ment keresztül 1996-ban. Ros Brawn és Schumi érkezésével egy hosszú távú project vette kezdetét. Az átmenetinek szánt 1996-os évben már sikerült a Ferrarinak a futamgyőzelem megszerzése: Michael háromszor diadalmaskodott és további 5 alkalommal ott volt a dobogón. A végelszámolásnál a harmadik helyen végzett. Kezdetnek nem semmi. 1997-ben már a bajnoki címért közdött Jacques Villeneuve Williamse ellen, de az ominózus Jerezi eset bemocskolta Schumi egész éves szenzációs szereplését. Végül megfosztották bajnoki második helyétől a németet. 98-ban újra kemény harcot vívhatott ezúttal Mika Hakkinennel, de hajszálnyival a McLaren bizonyult jobbnak. A 99-es esztendőt újracsak bajnokesélyesként kezdte, de a Silverstone-i balesete ketté törte bajnoki álmait. ami viszont ezután következett az maga volt a kész csoda. 2000-től 2004-ig 5 éven keresztül nem talált legyőzőre. Tetemes előnnyel gyűjtögette a bajnoki címeket, igaz 2003-ban Kimi Raikkönen azért megszorongatta a németet. Ez alatt az 5 év alatt Schumi 48 futamgyőzelmet szerzett, és volt egy rekordnak számító sorozata: az öt év mintegy 90 futamából csupán csak kilencszer nem került be a pontszerzők közé. 2005-ben a Ferrari F2005-nem hozta a várva várt sikereket, így Schuminak meg kellett elégednia a bajnoki harmadik hellyel. 2006-ban ismét harcban állt a VB-címért, de a Suzukai motorhibája megfosztotta a nyolcadik bajnoki trófeától. Ez év Olasz Nagydíján jelentette be visszavonulását. Schumacher Ferraris pályafutása eléggé megosztotta az F1-es társadalmat, hiszen míg sokan csodálták és tisztelték képességei miatt, addig mások miatta unalmasnak találták a futamokat. De nem csak ebből a szempontból került össztűz alá a német, hiszen számos megmozdulása váltott ki ellenszenvet a nézök körében. Gondoljunk csak a 2001-es OsztrákNagydíjra, ahol Barrichellonak az utoló métereken kellett átadnia a győzelmet. Vagy itt van akár a Rascasse-get botrány 2006-ból. Egy biztos Schumi érdemeit senki sem vitatta.
A Ferrari-s 11 év számokban: 0,507 győzelem/futam, 7,423 pont/futam.

David Coulthard – McLaren (1996-2003)
Az örök második

coulthard.jpg
Igazából sosem ragyoghatott fel David csillaga, önhibáján kívül.

Coulthard McLarenes 8 éve alatt sosem lehetett az az igazi értelemben vett első számú pilóta. Ez idő alatt két pilóta volt a csapattársa: Mika Hakkinen és Kimi Raikkönen. 96-ban és 97-ben közel azaonos teljesítményt nyújtott, mint Mika, de 1998-tól 2000-ig alá kellett hogy vesse magát annak a ténynek, hogy a csapat Mikát favorizálja a bajnoki küzdelmek során. Talán nem véletlenül. 2001-ben, jobban teljesített, mint Hakkinen, de ekkor Schumival nem bírt a skót. 2002-ben Kimi lett a csapattársa. Ebben az évben rutinjának köszönhetően teljesített jobban a fiatal finnél, de 2003-ban Kimi szinte földbe döngölte DC-t. Nem is csoda, hogy Coulthard új kihívások reményében otthagyta 8 év után a McLaren-t a Red Bull kedvéért, ahol aztán végre ő lehetett a No.1.
A McLaren-es 8 év számokban: 0,090 győzelem/futam, 3,075 pont/futam.

Ralf Schumacher – Williams (1999-2004)
“Kissumi”

ralf.jpg
Ralf sohasem tudott kilépni bátyja árnyékából

Ralf 1999-ben került a Williams kötelékébe a két év Jordan-es időszak után. Ebben az évben kihozta a Renault motoroktól megvállt Williams-ből a maximumot (háromszor állt fel a dobogóra, és rendszeres pontszerző volt). Ugyanezt tette 2000-ben is az új BMW erőforrásokkal. Az áttörés 2001 hozta el számára, hiszen többek között a három győzelmének köszönhetően a tabella negyedik helyén végzett. 2002-ben egy új érzéssel kellett megbarátkoznia: jobban teljesít a csapattársa. Míg korábban Zanardi-t, Button-t és 2001-ben Montoyát legyőzte, addig 2002-ben meg kellett elégednia azzal a tudattal, hogy Montoya rendszeres pontszerzőként megelőzte őt a bajnoki tabellán. Annak ellenére, hogy neki sikerült egyszer győzni, a kolumbiainak viszont nem. Ettől az évtől igazi versengés indult meg kettejük között, ami számos kettős kieséssel ért véget, mint például Indianapolisban. 2003-ban megintcsak a két győzelme ellenére maradt alul Juan-Pabloval szemben, mint ahogy 2004-ben is. De ekkor már az is közrejátszott, hogy hat futamot kellett kihagynia Indianapolisi balesete miatt. A frusztráló évek után elhagyta Frank csapatát és a Toyotához szerződött busás fizetsé ellenében.
A Williams-es 6 év számokban: 0,064 győzelem/futam, 2,468 pont/futam.

Rubens Barrichello – Ferrari (2000-2005)
Megalázkodás mintaképe

barrichello.jpg
Jellemző a kép: Rubens elbohóckodott 6 évet Schumi árnyékában

A vérbeli Barrichello rajongók bizonyára sokszor feltették magukban azt a kérdést: mi lett volna, ha… De nincs ha! Rubens így döntött 2000-ben, hogy a jelentős fizetésért cserébe megelégszik az eléggé gyengécskére sikeredett reflektorfénnyel. Ennyire soha az F1 történetében nem alázkodott meg senki állandó csapattársának, mint hogy tette azt Rubens ez alatt a hat év alatt. Ezt leginkább az a tény tükrözi legjobban, hogy csak 9-szer győzött a korszak legtökéletesebb versenyautójával. Sajnálom szegény Rubenst, többre hivatott ennél.
A Ferrari-s 6 év számokban: 0,087 győzelem/futam, 3,962 pont/futam.

A végelszámolás:

Michael Schumacher – 11 év – 0,507 győzelem/futam, 7,423 pont/futam
Jim Clark – 9 év – 0,347 győzelem/futam, 3,542 pont/futam
Ayrton Senna – 6 év – 0,333 győzelem/futam, 4,656 pont/futam
Alain Prost – 6 év – 0,313 győzelem/futam, 4,432 pont/futam
Graham Hill – 7 év – 0,156 győzelem/futam, 2,125 pont/futam
Mika Hakkinen – 8 év – 0,154 győzelem/futam, 3,100 pont/futam
Nelson Piquet – 7 év – 0,141 győzelem/futam, 2,533 pont/futam
David Coulthad – 8 év – 0,090 győzelem/futam, 3,075 pont/futam
Rubens Barrichello – 6 év – 0,087 győzelem/futam, 3,962 pont/futam
Jack Brabham – 9 év – 0,086 győzelem/futam, 2,086 pont/futam
Ralf Schumacher – 6 év – 0,064 győzelem/futam, 2,468 pont/futam
Denny Hulme – 7 év – 0,058 győzelem/futam, 2,047 pont/futam
Jacques Laffite –  7 év – 0,051 győzelem/futam, 1,492 pont/futam
Elio de Angelis – 6 év – 0,022 győzelem/futam, 1,322pont/futam

Advertisements

6 hozzászólás

  1. Barichello kapcsn én kssé vitába szállnék.

    Szerintem Barichello annak köszönheti egyáltalán a 9 futamgyőzelmét, hogy Schumi mellett ott volt…Vb-nyerésre nem hinném, hogy reális esélye lett volna. Elég sak abból kiindulni, hogy ebben a 6 szériában 3-ban olyan szintű Ferrari-dominancia volt, hogy semit sem lehetett tenni ellenük. De nem nagyon hiszek abban sem, hogy Rubens máshol a többi szezonban eredményes lehetett vona…főleg annak tükrében nem, hogy rendre kikap most is Buttontól és az utbbi 2 év alatt se tett le semmi olyat az asztalra, ami igazán említésre méltó…sztem így legalább volt arra esélye, hogy pár futamot nyerjen…mindegy, ez persze az én véleményem.

  2. Hát igen! A McLaren-Ferrari, illetve a Hakkinen-Schumacher csatában a wokingiak előbb rájöttek, hogy szükségük van egy olyan pilótára, aki fegyverhordozóként ténykedék, és ha kell még futamokat is nyer. Ennek a posztnak a betültésére találták ki Coulthard-ot. Azaz pontosabban erre a posztra találtatta fel magát önhibáján kívül DC. A Ferrarinál ez a poszt nem igazán illett az önfejű Irvine-ra, aki ráadásul az 1999-es évben többet követelt a Ferraritól érdemtelenül. Persze abban az évben a Ferrari rá volt kényszerülve Schumi hiányában az írre. Az ő helyére igazolták Rubenst. És bejött nekik. Személyében felfedezték úgymomd a Ferraris Coulthardot.

  3. Igen, ez vhogy így történt…

    DE, mint utóbb kiderült, Massa és Hamilton már más karakter:))

  4. Most nézem, Schuminál ez a 0.507 biztos jó szám? Nekem soknak tűnik, hisz a legjobb éveiben is a kb. 90 futamból 48 győzelme volt…ami 53-54% körüli…a többit is belevée ez nekem nem tűnik reálisnak.

  5. Ok, csak valahogy azért volt fura, mert 96-ban és 2005-ben nem volt sok futamgyőzelme (összesen 4)…de persze lehetséges.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: