Végső visszaszámlálás

Alig 28 órával a mindent eldöntő futam előtt, összegyüjtöttem azokat a momentumokat, melyek a három bajnokesélyes pilóta előnyére szolgálhatnak, illetve a hátrányukat idézhetik elő.  Ezek közül ki és miről ad majd számadást holnap este, egyelőre maradjon talány! Addig már csak egyet kell aludni! Már aki tud… 🙂

2040277398938_10_resize.jpg
Lewis felszabadultabban, Alonso elszántan, Kimi pedig a háttérből várja a futamot.

Lewis Hamilton – McLaren-Mercedes (107 pont)

Előny:
– Négy illetve hét ponttal vezeti a bajnokságot
– A pénteki szabadedzések tekintetében viszonylag gyorsan megtanulta a pályát
– Egész éves kiegyensúlyozott forma és teljesítmény
– A egyenlő bánásmód ellenére a csapata maximális támogatását élvezi

Hátrány:
– Meccslabdát szalsztott el épületes hibájával Kínában. Ezzel a tudattal érkezett Brazíliába.
– Alonso szurkálódó nyilatkozatai
– Eggyel kevesebb szett abroncsot használhat fel a hétvégén a pénteki McLarenes bakit követően

Fernando Alonso – McLaren-Mercedes (103 pont)

Előny:
– Kínában visszahozta a saját bajnoki esélyeit
– Mindkét világbajnoki címét Brazíliában szerezte meg

Hátrány:
– Viaskodása a McLaren csapattal, közutálat a csapaton belül
– Győzelmi kényszerben van
– Egy versenyt (Kína) átélt motorral áll rajthoz, ami kb 10 lóerő hiánynak felel meg
– Óvatosnak kell lennie, mert ha ütközik, akkor ugrott a bajnoki cím
– Bizonytalan jövő

Kimi Raikkönen (100 pont)

Előny:
– Surranópályáról várja a futamot, neki veszítenivalója nincs, csak nyernivalója
– Javuló Ferrari tendencia
– Massa a segítségére válhat

Hátrány:
– Nem csak a saját kezében van a sorsa
– Massa (aki hazai pályán versenyez) hárányára is vállhat, hisz ő is bizonyítani akar a szurkolói előtt
– A lágy gumik a McLarennek kedveznek

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: