Többesélyes latolgatások…

A Ne add fel, Alonso! cikkemben éppen azt fejtegettem, hogy hogy és miként lehet többesélyes a bajnokság az utolsó futam előtt. Hát most megkaptuk a rendkívül izgalmasnak ígérkező végkifejletet. Hamilton úgy hagyott ki egy meccslabdát, hogy a csapata a második szerva előtt nem húzta meg rendesen a húrokat Lewis ütőjén. Ráadásul egy olyan stadionban kell élete meccsét lejátszani, ahol mindenki ellene üvöltözik. Raikkönen élt a lehetőséggel, és egy lecsapással visszahozta a végső reményt. Alonso pedig a maga kétszínűségével mégis érdeklődik a VB iránt, és egyszerre visszaszívta a McLaren felé szórt átkait. Ki lesz a végső győztes? A kemény újonc Lewis, vagy az örök második Raikkönen, netán a surranópályára szorult katalán Alonso? Ki nevet a végén? Három a magyar igazság! És csak most jön a ráadás! A mai cikkemben az eddigi  többesélyes bajnokságokat foglalom össze. Lássuk őket, és a végén vonjuk le a konzekvenciákat! Tartalmas böngészést hozzá!

1504_070929fer_5_n2.jpg
Hé, fiúk! Aki szeretne világbajnok lenni, az jelezze kézfeltartással!

1950: A három nagy “F”
Már az első évben izgalmas véghajrának lehettek szemtanúi a születőben lévő F1 akkori szerelmesei. Igaz, hogy abban az évben csupán hét futamból állt a bajnokság, de a győzelmekért és a leggyörsabb körökért kapott pontok megosztottak voltak Farina, Fangio és Fagioli között. Giuseppe Farina (Alfa Romeo) 2 győzelemmel és egy harmadik hellyel várta az utolsó futamot. Fangio (Alfa Romeo) ezzel szemben 3 győzelmet tudhatott magáénak, Fagioli (Alfa Romeo) pedig 4 db második helyet birtokolt. Mindemellett azt tudni érdemes, hogy a végelszámolásnál a négy legjobb helyezést vették alapul, így Fagioli csak kozmetikázhatott a pontszámain, azaz csak a győzelemmel és a leggyorsabb körrel szerezhetett volna több pontot a bajnoki táblázaton.
így álltak az utolsó futam előtt:
Fangio (26), Fagioli (24), Farina (22)

1950.jpg
Farina nevető harmadikként lett a végső győztes.

Fangio és Farina az új és erőssebb Alfa 158-as modellel állt rajthoz, ám a bajnoki cím sorsa már a rajtnál eldőlt, amikor Fangio váltója felmondta a szolgálatot. A futamot és vele a bajnoki címet Farina nyerte meg. (http://www.youtube.com/watch?v=O7REfnTV5iA)
A végeredmény:
Farina (30), Fangio (27), Fagioli (24)

Konzekvencia:
– Fagioli a kor potrendszerének lett az áldozata
– a Formula-1 technikai sport (a pilóta rá van utalva a gép megbízhatóságára)
– a nevető harmadik is lehet a végső győztes

1951: A Ferrari először teszi oda magát
Egész évben az Alfa-Romeok diktálták az iramot, de Ascraival és Gonzalezzel a volán mögött a Ferrari is megmutatta oroszlánkörmeit. Már ha az ágaskodó lónak van ilyen! 🙂 1950-hez hasonlóan ebben az évben is eléggé megosztott volt az év pontok és győzelmek tekintetében. Ascarinak elég lett volna egy harmadik hely is az utolsó (spanyol) futamon, ha Fangio nem szerez pontot. Gonzalez pedig csak a győzelemben és a leggyorsabb kör megszerzésében reménykedhetett.
így álltak az utolsó futam előtt:
Fangio (27), Ascari (25), Gonzalez (21)

Ascari kiváló formát bemutatva a legutóbbi két futamot megnyerte, de Fangio csodálatos győzelmével eloszlatott minden kétéséget afelől, hogy ne ő lenne 1951 világbajnoka. Gonzalez és az élről rajtoló Ascari is defektet kapott a futam során és csak a második és a negyedik helyen értek célba. (http://www.youtube.com/watch?v=O7REfnTV5iA)
A végeredmény:
Fangio (31), Ascari (25), Gonzalez (24)

Konzekvencia:
– győzelemével a listavezető kegyelemdöfést adhat az üldőzőinek

1959: Farmotoros kocsik forradalma
Az évad elején Jack Brabham (Cooper-Climax), az évad közepén Tony Brooks (Ferrari), az évad vége felé pedig Stirling Moss (Cooper-Climax) parádézott. Az utolsó futam előtt (az első Amerikai Nagydíj, Sebring) hárman pályázhattak a végső győzelemért egy eddig nem annyira ismert (repülőtéri) pályán. Moss akár már egy második helyezéssel, Brooks pedig csak győzelemmel lehetett volna bajnok, ha Brabham nem szerez pontot.
így álltak az utolsó futam előtt:
Brabham (31), Moss (25,5), Brooks (23)

1959.jpg
Mire nem jó egy kis kondi! Brabham ezt nagyon jól tudja…

Brabhamnek kifogyott az üzemanyaga, és csak (!) a negyedik helyen tolta át a célvonalon a kocsiját. Moss kiesett, Brooks pedig harmadik lett. Pedig ha győzött volna, akkor ő lett volna a bajnok.
A végeredmény:
Brabham (31), Brooks (27), Moss (25,5)

Konzekvencia:
– ahhoz, hogy bajnok lehess, ahhoz első sorban célba kell érned!

1964: Surtees az öreg motoros
Graham Hill (BRM) és Surtees (Ferrari) is 2-2 győzelmet szerzett az évad során, míg Clark (Lotus) 3-at. Ők hárman pályázhattak a végső trófeáért. Clark győzelmi kényszerben volt, Surteesnek pedig 5-nél több pontot kellett szereznie Hillnél az utolsó (mexikói) futamon.
így álltak az utolsó futam előtt:
Graham Hill (39), Surtees (34), Clark (30)

Hill hamar kiesett. Clark már-már megcsinálta a lehetetlent, de két körrel a vége előtt vezető pozícióban lerobbant a kocsija. Eközben Surtees egyre jobban jött fel, és végül második lett. Ezzel pontban is beérte Graham-et. Motoros világbajnokként most négy keréken is ő lett a világ legjobbja. Micsoda végkifejlet! Miccsoda dráma! ettől szép ez a sport!
A végeredmény:
Surtees (40), Graham Hill (39), Clark (32)

Konzekvencia:
– ha lehet, ne robbanjon le a kocsid, még az utolsó körökben sem!

1974: McLaren először
Öten (!) is osztozkodtak a győzelmekben ebben az évben, azonban a legszorgosabb pontszerzők Fittipaldi (McLaren), Regazzoni (Ferrari) és Scheckter (Tyrrell) voltak.
Scheckternek csak a győzelem jöhetett számításba! Az éllovasoknak pedig egymást kellett legyőzniük.
így álltak az utolsó futam előtt:
Fittipaldi (52), Regazzoni (52), Scheckter (45)

1974.jpg
Fittipaldi nem bízott semmit a véletlenre 1974-ben.

Izgalmasan indult a véghajrá, hiszen Scheckter a hatodik, Fittipaldi a nyolcadik, Regazzoni pedig a kilencedik helyet szerezte meg a rajtrácson. Egyedül Fittipaldi szerzett pontot, így ő lett a bajnok. Rega 4 körös hátrányban ét célba, Scheckter pedig a benzinadagoló meghibásodása miatt feladta a küzdelmet.
A végeredmény:
Fittipaldi (55), Regazzoni (52), scheckter (45)

Konzekvencia:
– érj célba a riválisod előtt, és megnyugodhatsz!

1981: Ecclestone csapata az élen
Renault, Ligier, Williams, Brabham, McLaren, Ferrari. Mind versenyképes egy évadon belül, és mind nyer legalább egy futamot. Nem mindennapos teljesítmény. A pilóták között is szoros volt a véghajrá. Reutemann (Williams), Piquet (Brabham) és Laffite (Ligier) küzdöttek a bajnoki címért az utolsó futamon. Laffite győzelmi kényszerben volt, Piquet-nek pedig plusz két pont elég volt a győzelemhez. (http://www.youtube.com/watch?v=ThnNAkS74Ss)
így álltak az utolsó futam előtt:
Reutemann (49), Piquet (48), Laffite (43)

Igaz, hogy Reutemann indult az élről, de csak a nyolcadik helyen ért célba, miközben Laffite hatodik lett, Piquet az ötödik. Épphogy, de megcsinálta a brazil.
A végeredmény:
Piquet (50), Reutemann (49), Jones (46), Laffite (44), Prost (43)

Konzekvencia:
– pont nélkül kiszolgáltatott vagy!

1983: Piquet újra jókor jó helyen
Prost (Renault) 4 győzelemmel, Piquet (Brabham) kiváló formában és 3 győzelemmel készülhetett az évadzáró Dél-Afrikai Nagydíjra. De még ott volt Prost csapattársa Arnoux is, aki 3 győzeémet tudhatott magáénak. Ők hárman pályáztak a világbajnoki címért.
Arnoux-nak győznie kellett volna, Piquet-nek pedig plusz két pontot szerezni!
így álltak az utolsó futam előtt:
Prost (57), Piquet (55), Arnoux (49)

1983.jpg
Alain Prost-ot elsősorban a turbofeltöltés gátolta meg a címszerzésben.

Piquet a verseny első felében nagyon gyors volt, míg Arnoux korán kiállt, Prost pedig leragadt a harmadik helyért folyó küzdelemben, majd a turbója cserben hagyta. Piquet visszaesett a harmadik helyre, de neki ez is elég volt a bajnoki címhez
A végeredmény:
Piquet (59), Prost (57), Arnoux (49)

Konzekvencia:
– nem árt ha a verseny elején elhúzol a többiektől!

1986: Mansell a nagy peches
Mansell (Williams) biztos bajnoki előnye az utolsó futamra kritikusan elfogyott, így feljött rá a csapattárs Piquet és Prost (McLaren) is. Ők ketten győzelmi kényszerben voltak, Mansellnek pedig egy harmadik hely is elég lett volna.
így álltak az utolsó futam előtt:
Mansell (70), Piquet (63), Prost (63)

1986.jpg
Alain Prost Farinához hasonlóan nevető harmadikként zsebelte be a bajnoki címet.

Mansellnek sikerült megszereznie az első rajtkockát, s az első kör végére a negyedik helyen tartózkodott. A futam hetedik körében Rosberg átvette a vezetést, s Piquet megpördülését követően Mansellnek sikerült megelőznie őt. Mansellnek a harmadik hely megszerzésre elegendő lett volna a világbajnoki cím megszerzésére, aki erre a pozícióra törekedett. Prost autója a lekörözéskor hozzáért Berger autójához, s a tizenhét másodperces boxkiállást követően a negyedik helyre esett vissza. A McLaren és a Williams alakulata is kerékcsere nélkül akarták teljesíteni a hátralévő versenytávot. A hatvanadik kört követően felgyorsultak az események. Először Rosberg (McLaren-TAG) kényszerült feladni a küzdelmet, miután hátsó abroncsai meghibásodtak, így a Goodyear emberei azonnali cserét rendeltek el a Williams versenyzőnél. Mielőtt Nigel Mansell elérte volna a boxutcát, a Williams-Honda hátsó kereke szinte felrobbant, ám hatalmas szerencséje volt, hogy autója semminek nem ütközött neki. Piquet még időben elérte a boxutcát, ám lemaradása körülbelül tizenöt másodperc volt, amelyet nem sikerült ledolgoznia. Alain Prost lett az évad nevető harmadikja, a nagy győztese; míg Mansell a nagy vesztesként távozott Ausztráliából. (http://www.youtube.com/watch?v=IezOHcmhWVM)

A végeredmény:
Prost (72), Mansell (70), Piquet (69)

Konzekvencia:
– az sem árt, ha szerencsés vagy!

Kiértékelés:
Összegzésként elmondható, hogy az utolsó futam előtt a mindenkori listavezető a nyolc esetből csak háromszor (Fangio, Brabham, Fittipaldi) tartotta meg előnyét. Ugyanígy háromszor taszította le a második helyen álló (Surtees, Piquet, Piquet) a listavezetőt, és csak kétszer lett a nevető harmadik (Farina, Prost) világbajnok.

Az esélyek:
Hamilton bajnok, ha:
– Alonso csak 4 ponttal szerez többet Lewisnál úgy, hogy nem nyer a spanyol
– és Raikkönen nem szerez 7 pontnál többet nála.
– második helyezéssel 100%, hogy ő lenne a bajnok
Alonso bajnok, ha:
– 4 ponttal többet szerez Hamiltonnál, vagy úgy nyer, ha Lewis legfeljebb csak a harmadik
Raikkönen bajnok, ha:
– győz, és Hamilton legfeljebb hatodik és Alonso legfeljebb harmadik
– vagy másodikként ér célbe, de akkor Hamilton legfeljebb nyolcadik és Alonso legfeljebb negyedik.

Advertisements

9 hozzászólás

  1. remélem hamilton, alonso és Raikkönen összeverekedik a futam elött, csatlakozik hozzájuk a többi pilóta is, aztán mindenkit kizárnak a bajnokságból és Yamamoto megnyeri a világbajnoki címet.

  2. Szerintem mindannyian megérdemelnék a bajnoki címet,de most Alonsónak szorítok!
    És akkor megmutatná,hogy úgy is tud nyerni,ha a csapat nincs teljes mellszélességgel mögötte.

  3. Szia!

    Az előző kommentből kimaradt, hogy gartula, mert nagyon klassz az oldal. Most újra lesz párnapos elfoglaltságom, mire átböngészem az egészet.
    Csak így tovább.
    Anita

    Ui: Jól érzem,hogy nem igazán kedveled “szegény kis Alonsót” ? 🙂

  4. ’99-ben és 2003-ban is volt idő, amikor 3 esélyessel számoltak…igaz ott az uccsó futamra már csak 2 maradt.

    Remélem nem alonso fog nyerni, én Hamiltonnak durkkolok, sztem megérdemelné, mert ez nem, vagy legalábbis nem csak az ő hibája volt…alonso ellenben saját hibából esett ki…ez nagy különbség.

    Ui.: Mi van, ha alonso 2. és Lewis 5.???? Mert lehet rosszul számoltam, de akkor a 2. helyek is egálban vannak…

  5. Sziasztok!
    Nem tudom milyen Istenhez vagy Istenekhez imádkozik a spanyol, de valaki, vagy valakik nagyon pártolják.
    Bárki csak ne ő. Elegem van már abból, hogy mindig más pechje kell az ő bajnoki címéhez.
    Egyébként pedig hajrá kis csapatok, mindenkinek hasonló sikereket mint amit a Torro Rosso produkált!
    Kata

  6. András! Akkor az a furcsa helyzet áll elő, hogy Hamiltonnak eggyel több 5. helyezése lesz 🙂 És így legy bajnok!

  7. szerintem alonzo beképzelt, rühellem a pofáját is, remélem ralf baricselló lesz a bajnok!
    hajrá ralfi !!!

  8. trubi !!!
    az nem ralf baricselló, hanem robert barichello. akire te gondolsz az rubens schumacher.
    na üdv

  9. De röhögnék, ha ez lenne:):)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: