A nagy esőmenők

Lewis Hamilton japán produkciója akaratlanul is a nagy esőmenőket juttatta eszembe. Senna, Boutsen, Michael Schumacher, Alonso… Ki ne emlékezne ezekre a nevekre, és ki ne emlékezne azokra a híres-hírhedt esőfutamokra. Mostani cikkemben az utóbbi évtizedek legizgalmasabb esőfutamait mutatom be – már megszokott módon – videókkal megspékelve. Izgalmas böngészést…és ne feledjük: Hamilton nem véletlenül emlegette Sennát és Prostot a Japán Nagydíjat követő sajtótájékoztatón!

1505_070930mcl_3_n2.jpg
Lewis Hamilton japán győzelmével feliratkozott a nagy esőmenők sorába.

1976, Japán Nagydíj, Fuji
Az 1976-os szezon utolsó versenyén James Hunt-nak (McLaren) négy pontra volt szüksége, hogy ő lehessen az újabb világbajnok. Mint ismeretes azzal a Laudával vívott nagy küzdelmet, aki a nürburgringi balesete után tért vissza a páylára és harcolt foggal-körömmel a VB-címért. Azonban Niki a Japán Nagydíj első körében már fel is adta a versenyt a nem megfelelő körülményekre hivatkozva – a nagy esőzésben minimálisak voltak a látási viszonyok. Lauda (Ferrari) a Német Nagydíjon elszenvedett súlyos balesete után többre tartotta a saját életét, mint a világbajnoki címet. Hunt harmadik lett a futamon, és ezzel ő lett az új világbajnok.
http://www.youtube.com/watch?v=EBkNqJVe28k

1984, Monacoi Nagydíj, Monte-Carlo
A versenyről Prost a következőt nyilatkozta a futam elött: “A mai győztes nem a leggyorsabb versenyző lesz, hanem az, aki, aki legkevesebbet fog hibázni.” Senna a 13. helyről rajtolt, és a 18. körben már a harmadik helyen volt, majd megelőzte a második helyen álló Niki Laudát is, miközben Prost vezette a versenyt. A 28. körben, tíz körrel azt követően, hogy megelőzte Laudát, Senna tíz másodpercre csökkentette a hátrányát Prosttal szemben, akinél fékproblémák merültek fel, majd a 31. körben már csak hét másodperc volt Prost előnye Senna-val szemben. Azonban a verseny-igazgató, Jacky Ickx Prost heves mutogatása miatt (azt jelezte, hogy veszélyes ilyen körülmények között versenyezni) leintette a versenyt. Politikai vitába is keveredett, és azzal gyanúsították, hogy indokolatlanul szakították meg a futamot a 31. kör után, csak azért, hogy Prost nyerhessen. Ickx-nek érdekében állt, hogy Prost, a Porsche-motor meghajtású autóval győzedelmeskedjen, mert ő is Porsche-val vett részt a sportautó-versenyeken.
Sokan arra hivatkoztak, hogy a verseny alatt nem esett olyan intenzíven az eső, ami indokolta volna annak megszakítását. A csalódása ellenére Senna később az alábbit mondta a versennyel kapcsolatban: “Prostot biztonságosan meg tudtam volna előzni, azonban azt nem lehet tudni, mi történt volna később. Talán győztem volna, de az is elképzelhető, hogy kiestem volna. Én is a határon autóztam. Sok olyan pillanatom volt, amikor azt hittem, hogy ki fogok csúszni.”
A sors furcsasága az, hogy ez cseppet sem kedvezett a világbajnokság végén Prostnak, hiszen, ha Senna meg is előzi és a második helyen ér célba, akkor a (félpont) 4,5 pont helyett 6 pontot szerzett volna, és világbajnok lehette volna az évad végén. De így fél ponttal lemaradt Lauda mögött.
http://www.youtube.com/watch?v=RCt2brsEweo

1985, Portugál Nagydíj, Estoril
Ezen az április végi versenyen szerezte meg Ayrton Senna da Silva legelső Nagydíj győzelmét, egy olyan versenyen, ahol a körülmények annyira kedvezőtlenek voltak, hogy még a tehetséges, és sikeres pilóták is kiestek a versenyből. Senna itt kapta becenevét, a Magic-et, aki a szakadó eső ellenére is fáradhatatlan küzdelmet folytatott a győzelemért. Senna nagy riválisai vagy kicsúsztak, vagy karamboloztak a csekély látási viszonyok miatt, mialatt ő a Lotus-szal könnyedén megbirkózott a portugál pálya komplikált kanyarjaival.
http://www.youtube.com/watch?v=Yyf5szBPCIo

senna-at-estoril-1985.jpg
Ayrton 85-ben Portugáliában bepótolta a 84-es monacői győzelmét.

1989-ben és 1990-ben ha esőfutamról beszélünk, akkor két pilóta jut eszünkbe reflex-szerűen: Ayrton Senna és Thiery Boutsen. Senna már pályafutása kezdetén bebizonyította, hogy igazi géniusz esőfutamon is, de Thiery Boutsen a Williams volánja mögött bizonyította be ezt igazán önmagáról.
Senna fantasztikus esőfutamai:
1989, Belga Nagyíj, Spa-Franchorchamps
http://www.youtube.com/watch?v=Fmqga0vCI5w
1990, Kanadai Nagydíj, Montreal
http://www.youtube.com/watch?v=PLMzjMUSZ9c

Boutsen győzelmei esőfutamon:
1989, Kanadai Nagydíj, Montreal
http://www.youtube.com/watch?v=PHiVTM4CXTk
1989, Ausztrál Nagydíj, Adelaide
http://www.youtube.com/watch?v=CCOu_wwCN9A

boutsen_01__18061989.jpg
Talán nem véletlen, hogy Boutsen amikor győzött, akkor többnyire esett az eső.

1991, Ausztrál Nagydíj, Adelaide
A kilencvenes évek egyik legesősebb futama. a képek önmagukért beszélnek.
http://www.youtube.com/watch?v=Ro5y9lh84ik
http://www.youtube.com/watch?v=Jyrbvi4hqQw
http://www.youtube.com/watch?v=Z11yqlOxDWU
http://www.youtube.com/watch?v=LzZVknP1iW0
http://www.youtube.com/watch?v=OjKVDBNrvis

1993, Európa Nagydíj, Donington
Az ötödik rajtpozícióból induló Senna már az első körben megelőzte az előtte haladó Schumachert, Wendlingert, Hillt és Prostot. A brazil versenyzőnek sikerült megtartania elsőségét a futam végéig, aki végül 1.23,199 perces előnnyel ért célba Hill előtt. Ez azért is nagyszerű fegyvertény, mert a McLaren-Ford nem igazán tudta felvenni a versenyt a bivalyerős Williams-Renault-kal szemben ebben az évben.
http://www.youtube.com/watch?v=HVZ4UjkDXkI

senna1flag1.jpg
Senna már az első körben eldöntötte a versenyt fantasztikus vezetésével.

A következő nagy esőmenő Michael Schumacher volt, aki számos edzésen és futamon bizonyította be, hogy nincs nála jobb esős körülmények között.
Erre példa az esős Spanyol Nagydíj 1996-ból (http://www.youtube.com/watch?v=wWVMO3T5Q3c), és egy belga edzéskör 2006-ból (http://www.youtube.com/watch?v=Lha_ZqWxCJA). Ezen kívül még kiemelnék két eléggé emlékezetes és sokat emlegetett futamot:

1998, Brit Nagydíj, Silverstone
Silverstoneban az eső segítette Schumacher munkáját, aki egy szabálytalan manőver miatt tíz másodperces büntetést kapott. A pilóta csupán a verseny végén hajtott a boxba, hogy letöltse büntetését. A német versenyző ennek ellenére megnyerte a futamot, így ő volt az első olyan pilóta, aki a boxutcában diadalmaskodott.
http://www.youtube.com/watch?v=_WXiVVMYIWk

1998, Belga Nagydíj, Spa
A rajtot követően Mika Häkkinen állt a mezőny élén, amikor David Coulthard autója keresztbe állt a pályán, amely egy tömegkarambolt okozott. Minden idők egyik legnagyobb rajtbalesetét láthatták a nézők. Összesen tizenkét autó roncsát kellett a pályaőröknek eltakarítania, mielőtt újraindították a futamot. A verseny során Michael Schumachernek sikerült átvennie a vezetést, amikor Coulthard mögé érkezett, aki állítólag nem tette szabaddá az utat német előtt, aminek ütközés lett a vége. Schumacher kiesett a versenyből, és azzal vádolta meg a skót versenyzőt, hogy meg akarta ölni.
http://www.youtube.com/watch?v=xJbct5NLnmA

france99rain.jpg
Michael Schumacher esőben sosem talált legyőzőre.

2003, Brazil Nagydíj, Interlagos
Totál káosz uralkodott ezen a futamon. Az első kanyarkombinációban egy vízátfolyás leckéztette meg a versenyzőket, még Michael Schumachert is! Majd Alonso súlyos balesetétől, és Fisichella utólagos győzemétől lett emlékezetes a futam.
http://www.youtube.com/watch?v=vcUMQSjU4P4

2006, Magyar Nagydíj, Hungaroring
Ezen a futamon volt minden! A nemzetközi sajtó az évtized futamaként emlegette ezt a versenyt… Amit Alonso produkált az első körökben az egyszerűen fenomenális. Senna doningtoni versenyét juttatja eszembe.
http://www.youtube.com/watch?v=9dbrF3wx5RU

Reklámok

4 hozzászólás

  1. Érdekes összeállítás…bár sztem lehetett volna még mit oda tenni…2001 Malayzia, 2007 Nürburgring, ezek hirtelen biztos eszembe jutnak…egy kicsit ez is Schumacher-ellenes volt, de ezt már megszoktuk:):) Amúgy jók az esőfutamok, érdekessé teszik a szezont.

  2. Persze, hogy nem teljes a lista, hiszen több olyan futam is volt melynek csak a felénél kezdett el esni az eső, vagy például nem mutatkozott meg olyan nagy mértékben valamely pilóta kvalitása. Lehet, hogy sokszor nem szerettem Schumit, de esőben fenomenális volt, mint ahogy Senna. Ők megérték a pénzüket. És ez a Vettel gyerek se kutya, nem is csinált be…mint ahogy Webber. 🙂 No de ez már más téma! (lásd: Megtorpedózott életünk 9. 🙂

  3. En szerintem Senna es Schumacher voltak a leggjob pilotak a tortenelemben !

  4. Sztem ennyire általánosan ezt azért nem lehet kijelenteni…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: