Kísérteties hasonlóságok

A történelem ismétli önmagát – szól a mondás. No de a Formula-1-ben? Hiszen minden évben más-más szabályok vannak, minden évben annyi meg annyi átigazolás van, a csapatvezetésekben sem találunk minden évben ugyanolyan összetételű gárdát. És mégis! A hétvégi Formula-1-es futam eseményeit követve az embernek számtalan párhuzam jutott az eszébe korábbi F1-es világbajnokságokkal kapcsolatban. No de ennyi hasonlóság lenne egyszerre? Ez már kísérteties! No lássuk az okfejtést!

1319_070721mcl_4_n2.jpg
Lewis vajon meg tudja őrízni az évad végéig a szükséges pontelőnyét? 

Igaz, a brit hagyományokat felsórakoztató írásomban már utaltam Mansell és Hamilton hasonló vezetési és előzési stílusára, de most már nem csak ilyen mértékű összevetlést lehet eszközölni a két versenyzővel kapcsolatban. Itt van például az edzés piros-zászlós balesete. Lewis Hamilton bukását figyelve az embernek kapásból eszébe jut még egy brit F1-es versenyző neve: Nigel Mansell. Nocsak, megint? (Már a nemzetiség is ugyanaz!) De vajon egy baleset miért adhat okot párhuzamok felvázolására? Hiszen két ugyanolyan baleset nem létezik. Ez igaz, de itt most a balesetről, mint olyanról van szó. Mansell 1987-ben nagy eséllyel pályázott a világbajnoki címre (ahogy idén Lewis Hamilton), és egy baleset miatt veszítette el mindezt (Hamilton esetében ez még kérdéses, de mindenesetre sűrűsödött az élmezőny).
Mansell balesete: http://www.youtube.com/watch?v=uECYyJ8d_nQ
Hamilton balesete: http://www.youtube.com/watch?v=eUVlAWNlAo0
Bár tény, hogy Nigel súlyos nyakcsigolyasérülést szenvedett Suzukai balesetét követően, és ezért nem is versenyezhetett a hátralévő két versenyen, így a világbajnoki esélyei el is úsztak. Amiben Hamilton szerencsésebb, az az, hogy nem évad végén vagyunk, amikoris javításra már nem igazán van annyi mód és lehetőség. No meg persze az sem elhanyagolható tényező, hogy Hamilton sértetlenül szállt ki a kocsijából. (Az enyhe sokkot leszámítva) No meg persze még mindig vezeti a világbajnokságot.
Ami még a sors pikantériája, az az, hogy éppen csapattársával küzdött akkor Mansell a VB-címért, mint ahogy idén Lewisnak is Alonso az első számú kihívója. Anno Piquet, most Alonso. Mindketten latin pilóták! Nocsak-nocsak! Anno Piquet már 2 világbajnoki címet elkönyvelhetett magának, mint most Alonso! Nocsak! A történelem ismétli önmagát? Lehet, de Lewisnak van még ideje válaszolni. Mansellnek akkor ez nem adatott meg, mint ahogy 1986-ban sem, mikoris az utolsó futamon defektet kapott a bal hátsó kerekére. Akkor ezzel szintén egy VB-címtől került távol a brit fenomén. http://www.youtube.com/watch?v=n7IvGwoNrv8
Defekt! Ahogy most Lewisnál! Mi is történt akkor? Mansell feladta a versenyt, Piquet-t biztonság képpen behívták a boxba gumicserére, nehogy úgy járjon, mint Nigel, és ezzel Prost (a legfőbb ellenfél a konkurens kocsiban, a McLarenben) megnyerte a VB-t.
Amindenit – lélegezhetnének fel a Raikkönen rajongók, hiszen ha ilyen téren ismétlődne a történelem, akkor ez a legfőbb ellenfél jelen esetben Kimi lenne. Vagy éppen Felipe Massa? Ki tudja. És ettől szép a Formula-1, mert amennyire kiszámíthatatlan, annyira tradícionálisan ismerős dolgokat is produkál.

No meg persze kezd kiélezett lenni a versenyt. Gondoljunk csak Alonso-Massa előzésre is. Méghogy nincs ebben a sportban kiélezett küzdelem és természetes erőszakosság!
(http://www.youtube.com/watch?v=2ls_UfFckMo)
Lewis ellenében is megpróbált volna egy ilyen manővert a spanyol? Szerintem igen. Hiszen most már nem babra megy a játék! Ki nevet a végén? Meglátjuk! Addig is élvezzük ki ennek a szenzációs évnek minden egyes pillanatát! Érdemes!

Ui.: Ha már itt vagyunk egy extrém futam véleményezésénél, akkor érdemes megjegyezni a német precízitást is. Percre pontosan előrejelezni egy nagy zuhét… Nem semmi! Ez az autóversenyzés királykategóriája! Nincs mese!
A rajt körüli chaos: http://www.youtube.com/watch?v=6PMG5mm2DoY

Advertisements

2 hozzászólás

  1. Csak jelzésként. A A YouTube a következő indokkal levette Hamilton balesetét:
    “This video is no longer available due to a copyright claim by Formula One Management”

  2. Köszi az észrevételt! Javítva! Sajna ezek a videók nem mindig örökéletűek.
    Közben figyelem őket.
    Kelta

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: