Nagy nevek és a nagy blamázsok

Kedd óta a legnagyobb átigazolási pletyka(?) az, hogy Ross Brawn a Hondával tárgyal. Akár van reális alapja ennek a hírnek, akár nincs; azért érdemes mérlegelni. Ha úgy tetszik: Brawn szemszögéből.

 03.jpg
Vajon jövőre Jenson és Brown egy csapatban dolgozik együtt?

Mint az köztudott Brawn a 2006-os szezon végén egyéves szabadságra vonult. De nem végleg, hiszen előre kijelentette, hogy  a pihenő után szeretne visszatérni a száguldó cirkuszba. Nem is akárhogy. Jean Todt-tól venné át a csapatfőnöki teendőket.

Mi újság a Hondával? Tőlük már tavaly júniusban szabadságra ment Geoff Willis, igaz nem önszántából. Helyét Shuhei Nakamoto vette át, akinek az irányítása alatt a Honda a tavalyi esztendő második felének legjobban fejlődő csapata lett. (Igen, jól olvastad!) Ha csak az utolsó hét futamot vesszük figyelembe akkor Button a világbajnoki címért is hajthatott volna. (40 pontot szerzett, míg a többiek: Michael 42, Alonso 38, Massa 38, Fisichella 26, Kimi 22) De az idei teljesítményt elnézve Nakamoto szerepe ideiglenesnek tűnik. Kell egy nagyágyú, aki nem csak a nevét hozná a csapathoz, hanem a tapasztalatát és a tudását is.

Miért döntene úgy Ross Brawn, hogy ha visszatér, akkor a Hondát választaná?
1. A médiában az jelent meg, hogy szívesen dolgozna hazájában, Angliában. Ugyanmár! 1997 óta Maranelló volt a székhelye, ahol nem akármilyen apparátus felépítésében segédkezett. Ha visszatér, miért ne ide – a sikereket eredményező főhadiszállására – térne vissza?
2. “Ha visszatérek, új kihívásra lesz szükségem”-nyilatkozta Ross. de ez még nem azt jelenti, hogy a Ferrarinál ne lenne meg ez a motiváló erő. Hiszen az idei kocsi, az F2007-es maga a motiváció. Új sztárpilótával, forradalmian fejlesztett autóval visszahódítani a világbajnoki címeket! Mi ez ha nem ösztönző erő?

Mi szól a Ferraris pályafutás folytatása mellett?
1. Mondjuk legfőképpen az, hogy szerződés köti az olasz csapathoz. A záradékok ismerete hiányában sokat nem lehet erről mit mondani.
2. Idézek Jean Todt-tól, aki a tavalyi év végéről nyilatkozik: “Valószínűleg elmentem volna, ha a többiek maradnak. De az ember sohasem rendelkezik teljesen a saját életével.”
Mit is jelent ez: “Ha Ross visszatér, akkor átadom a stafétabotot. Nála biztos kezekben lesz.”
3. Végül nézzünk pár példát, ahol a Név és az Átigazolási hercehurca nagyobb port kavart, mint a technikai guruktól elvárt fejlődést megcélzó munka és teljesítmény. Itt van nekünk a Toyotánál agyonfizetett Mike Gascoyne. (Eltanácsolva!!!) Vagy a Red Bull-hoz átigazolt Adrian Newey. (Éppen fejleszt! De mit?) Mind a kettő nagy név (nagy tehetség, akik sokat fel is mutattak a pályafutásuk során), de hol az eredmény? Lehet azt mondani, hogy a körülmények, meg az aklimatizálódás nem volt(ak) ideális(ak). Akkor Ross mit tehet a Hondánál, azon kívül hogy felveszi majd a hatalmas gázsiját?

Bármi is lesz, a tények maradnak tények:
Szinte biztos, hogy Brawn visszatér a Formula-1-be.
Szinte biztos, hogy a Hondánál mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen fejeknek hullaniuk.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: